Kozmann és Kiss Magyar Sportcsillagok Falán
Újabb két magyar sportoló - Kozmann György és Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus - örökítette meg kézlenyomatát az utókor számára. A Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Falán - amely a Testnevelési Egyetem aulájában látható - ezzel 152-re nőtt a tenyerelők száma. "Bár kor- és ebből adódóan tapasztalatbeli különbségek vannak köztük, hasonlóság a két fiatalemberben, hogy mindketten vidékről, Paksról, illetve Ajkáról származnak és hogy kedvesek, szerények, állandóan mosolyognak - méltatta az ünnepelteket Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke.
"A nyári tragédiában, Kolonics György elvesztésében Kozmann Gyurinak különleges szerep jutott, hiszen amellett, hogy át kellett élnie, a saját sorsának drámáját is fel kellett dolgoznia. Edzője, Ludasi Róbert segítségével aztán rátalált Kiss Tamásra, aki igazi csapatember. Nagyon szeretném, ha külön vagy együtt, de folytatnák a pályafutásukat, és hogy Kozmann átvegye Kolonics szerepét. Kívánom neki, hogy 2012-ben, Londonban összejöjjön neki az, ami idén, Pekingben nem. Bár azt hiszem, a sportközvélemény szemében a bronzérmük felért egy arannyal."