December közepére lehet új kapitánya a magyar kajak-kenu válogatottnak, miután a szövetség (MKKSZ) rendkívüli közgyűlése megszavazta az alapszabály módosítást és a posztra vonatkozó pályázatokat a jövő héten kiírják. Baráth Etele elnök és Schmitt Gábor főtitkár a tanácskozás közben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jövőben az elnökség alatt egy szakmai igazgatói tisztség is lesz, ezt a feladatot javaslatok alapján Weisz Róbert, az ifjúsági válogatott eddigi kapitánya fogja ellátni. Az ő esetleges kinevezéséről az elnökség még péntek délután dönt. Az új igazgató a válogatottak összeállításába nem szól majd bele.
A felnőtt és az utánpótlás kapitányi posztról ugyanakkor pályázati úton döntenek - a szóba jöhető jelöltek: Bakó Zoltán, Gyulay Zsolt, Szabó Attila, Storcz Botond, Makrai Csaba -, az anyagok beadási határideje december eleje. Ezután várhatóan napokon belül döntés születik az új kapitányokról. A jelenlegi szakmai vezető Angyal Zoltán szerződése április 30-án jár le, az új felnőtt kapitány az átmeneti időszakban vele közösen végzi majd munkáját. Az MKKSZ a jövőben is számít Angyal munkájára.