További Sport cikkek
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
- Újabb kontinens került képbe a 2036-os olimpiai rendezéssel kapcsolatban
- Bíróság elé áll az Ingebrigtsen fivérek édesapja, saját gyermekei jelentették fel
Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfi vízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát, illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók. A díjakat a Syma Sport- és Rendezvénycsarnokban, a Sportcsillagok Gálaestjén adták át a kategóriák dobogósainak, itt történt a legjobb fogyatékos sportolók elismerésére is.
A gálaműsorral egybekötött ünnepségen megjelent többek között Gyenesi István sportért felelős önkormányzati miniszter, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke.
A program megemlékezéssel kezdődött: a július 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenus emlékére hangzott el egy feldolgozott Sting-szám. Különdíjat kapott a szavazás lezárulta után olimpiai ezüstérmessé előlépett Pars Krisztián kalapácsvető, s a műsor keretében vehette át a magyar aranylabdát Hajnal Tamás.
Az 51. Év sportolója szavazás eredménye:
Férfiak: 1. Vajda Attila (kajak-kenu) 1533 pont, 2. Cseh László (úszás) 1500, 3. Fodor Zoltán (birkózás) 489, 4. Talmácsi Gábor (gyorsaságimotor) 168, 5. Berki Krisztián (torna) 165, 6. Kozmann György 110.
A Pekingben a magyar csapat első aranyérmét szerző kenus szoros versenyben előzte meg a háromszoros olimpiai második Cseh Lászlót, harmadik az olimpián ezüstérmes birkózó, Fodor Zoltán lett.
Nők: 1. Mincza-Nébald Ildikó (vívás) 1209 pont, 2. Kovács Katalin (kajak-kenu), 941 3. Tóth Krisztina (asztalitenisz), 632 4. Janics Natasa (kajak-kenu), 433 5. Csomor Erika (triatlon), 266 6. Hormay Adrienn (vívás) 252.
Mincza-Nébald bronzérmet szerzett a pekingi olimpián. Akárcsak tavaly, idén is a kajakos Kovács Katalin végzett a második helyen, míg harmadik az asztalitenisz Európa-bajnokságon egyéniben, párosban és csapatban is érmes Tóth Krisztina lett.
Csapat: 1. férfi vízilabda-válogatott 1639 pont, 2. férfi jégkorong-válogatott 1067, 3. Janics Natasa, Kovács Katalin kajakpáros 809, 4. Kozmann György, Kiss Tamás kenupáros 265, 5-6. MKB Veszprém férfi kézilabdacsapat és női kézilabda-válogatott 91-91.
A Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás összeállítású együttes sorozatban a harmadik olimpiáján nyert Pekingben. A második helyen a világelitbe hetven év után visszajutott férfi jégkorong-válogatott végzett, a harmadikon pedig az olimpián címét megvédő Janics Natasa, Kovács Katalin kajakpáros. A csapatok eddigi vetélkedésén 14 elsőséggel csúcstartó a vízilabda-válogatott.
Szövetségi kapitányok: 1. Kemény Dénes (férfi vízilabda) 1659 pont, 2. Pat Cortina (férfi jégkorong) 1094, 3. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 577, 4. Kiss László (úszás), 240 5. Hajdu János (női kézilabda) 190, 6. Rátgéber László (női kosárlabda) 174.
Kemény vezetésével a férfi vízilabda-válogatott idén sorozatban harmadik olimpiai aranyérmét nyerte meg. A szakember korábban négyszer (1999, 2000, 2003, 2004) végzett az élen a Magyar Sportújságírók Szövetsége voksolásán. A második helyet a kanadai Pat Cortina, a férfi jégkorongozók kapitánya szerezte meg, aki az első külföldi díjazott ebben a kategóriában. Harmadikként a tavalyi győztes, Angyal Zoltán, a kajak-kenusok szakvezetője zárt.
Edzők: 1. Turi György (úszás) pont 1305, 2. Vécsi Viktor (kajak-kenu) 841, 3. Ludasi Róbert (kajak-kenu) 584, 4. Sisa Tibor (labdarúgás) 329, 5. Sike András (birkózás) 311, 6. Mocsai Lajos (kézilabda) 305.
Turi korábban ötször végzett dobogón a szavazáson, de most először győzött. A második helyen Vécsi Viktor, Vajda Attila trénere végzett, a harmadikon is kajak-kenu edző végzett: a Pekingben bronzérmes Kozmann György, Kiss Tamás párost felkészítő Ludasi Róbert.