Az év sportja

Az év meccse: Nadal-Federer döntő Wimbledonban. John McEnroe azt mondja, soha az életében nem látott ennél nagyobb teniszmeccset, neki meg ki merne ellent mondani. Az is végignézte a majdnem öt órányi tiszta meccsidőt (és az eső miatt valójában ennél jóval többet), akit egyébként nem köt le a tenisz. Van abban valami felemelő, amikor nem az istenadta tehetség nyer, hanem a vasakarat, és ugye itt pont ez történt.

Az év sportolója: Michael Phelps. Egyáltalán hogy képes ezen bárki vitatkozni? Nyert nyolc olimpiai aranyat a már meglévő hat mellé. Doppingol nyenyenye, űrruhája van, nyenyenyenye. Lehet, hogy nem csak 2008 legjobb sportolója, hanem minden időké is.

Az év sportolónője: Pamela Jelimo. Annak azért illik tapsolni, amikor az ember legyőzi a gépet, és a 19 éves kenyai futónőnél idén senki nem került közelebb a nagy tetthez. Életében először áprilisban vett részt 800 méteres versenyen, amit meg is nyert, akárcsak azóta minden egyes futását, köztük a pekingi olimpiát és a Golden League mind a hat állomását is. Egy év alatt hét másodpercet javított a saját legjobb idején, és ha jövőre még nyolc fránya tizednyit sikerül, megdöntheti a megdönthetetlent, a szocialista robotasszony, Jarmila Kratochvilova 25 éves világcsúcsát. A legnagyobb győzelem lesz azóta, hogy Godzilla legyőzte Mehcagodzillát.

Az év focicsapata: A spanyol válogatott. 16 meccs, 16 győzelem, diadal az év legrangosabb tornáján. Évtizedekig ők voltak minden világ- és Európa-bajnokság viccei, 2008-ban mégis leigázták a világot. Hiába váltottak szövetségi kapitányt - és volt már eleve csoda, hogy a teljesen fogalmatlan Luis Aragonés irányításával Európa legjobbjai tudtak lenni -, formahanyatlásnak még nyoma sincs. A legjobb pedig az volt, hogy idén kivételesen az a válogatott nyert, amelyik a legjobb focit játszotta. Xavi, Iniesta, Cesc és David Silva együtt nem érik fel a bárpultot, mégis bárkit kipasszoltak, Sergio Ramos ugyanabban a másodpercben tud gólt fejelni és szerelni a saját tizenhatosánál, David Villa és Fernando Torres pedig olyan hatékonyak, mintha nem is spanyolok lennének. A fene tudja, mire lesznek képesek 2010-ben.

Az év focistája: Andrés Iniesta. Az egyetlen ma aktív játékos, akinél a világra szóló tehetség a játék iránti alázattal és példás szorgalommal párosul.

Az év focimeccse: Hollandia-Oroszország EB-negyeddöntő. Nehéz az új orosz futballal szimpatizálni, mert hát a fene fog a Gazpromnak drukkolni, Arsavin azért nem olyan nagy focista, és a Zenit is hogy leégett most ősszel, amint komoly csapatokkal kellett játszania. Ez a meccs azonban így is csodálatos volt, és nehéz volt nem az oroszoknak drukkolni. A hollandokat a csoportmeccsek után már a végső győzelemre is esélyes csapatnak kiáltották ki, itt viszont gyakorlatilag le lettek mészárolva. Végig alárendelt szerepet játszottak, és hiába tudták a hosszabbítást kiharcolni, végül esélyük sem volt a továbbjutásra. Érdemes a hosszabbítás második félidejének elejét megnézni, amíg Torbinszkij meg nem szerezte a vezetést az oroszoknak, narancssárga mezes játékos csak pillanatokra ért a labdához. Guus Hiddink még az erős holland edzői mezőnyben is a legnagyobbak közt van, és hazája csapatát éppen úgy verte meg, ahogy Hollandiában volt szokás játszani. A sztárok elé helyezett egységes csapattal, amelyben minden egyes játékos nélkülözhető, nyomasztó labdabirtoklási fölénnyel és totális támadásokkal. Ezen a meccsen tökéletesen működött a rendszer, és a 120 perc végi két gól olyan csúcspont volt, amire ezen a szinten a 2006-os olasz-német elődöntő óta nem volt példa.

Az év magyar sportolója: Cseh László. Akit csak minden idők legnagyobb sportolója tud legyőzni, az lehet, hogy minden idők második legnagyobb sportolója, nem?

Az év magyar csapata: A jégkorong-válogatott. Az egyetlen magyar csapat, amely a világot érdeklő sportágban tudott szép eredményt elérni. Ha meg tudnak maradni a legfelsőbb kategóriában, egészen biztosan övék a 2009-es cím is.

Az év legbénább győzelme: Lewis Hamilton világbajnoki címe. Persze lehet úgy is értelmezni, hogy az utolsó pillanatban nyert a legjobb, de valójában csak annyi történt, hogy a túlértékelt fiatalembernek emberfeletti erőfeszítéssel majdnem sikerült másodszorra is elcsesznie az elcseszhetetlent.

Az év magyar sportolónője: Janics Natasa. Írjon olvasói levelet, aki szerint nem nyerte volna meg az egyest is Pekingben, ha ő indulhat. Csak hogy a Godzilla és Mechagodzilla ismét feleslegesen említve legyenek: az ő csatájuk kedves évődés volt Janics Natasa és Fábiánné Rozsnyói Katalin összecsapásaihoz képest, Janics mégis fel tudott állni a padlóról, és megnyerte a harmadik olimpiai aranyát.

Az év legszórakoztatóbb sportbotránya: Max Mosley. Tud valaki annál jobb ZS-kategóriás filmcímet kitalálni, hogy „A náciivadék és a holokauszt-kurvák” ?

Az év magyar edzője: Kemény Dénes. Az rendben van, hogy a vízilabdában csak az érdekes, hogy vajon Koszovó is képes lesz-e ütőképes válogatottat kiállítani, de háromszor egymás után olimpiát nyerni még egy olyan sportágban is világraszóló teljesítmény, amelyet szinte csak a Balkánon vesznek komolyan. A kocsmai beszélgetések legfárasztóbbika az szokott lenni, hogy vajon a modern sportban mekkora egy edző szerepe, és hogy Solskjaer akkor is bekaparja-e a 92-ik percben, ha nem Ferguson az edző. Kemény Dénes munkássága a tökéletes bizonyítéka annak, hogy egy klasszis edző nagyobb kincs, mint egy klasszis játékos.

Az év sporteseménye: A pekingi olimpia. Őrületes meglepetés! Egy diktatúra látványos sporteseményt tud szervezni! Ki a fene gondolta volna??? Minden jól működött, és ha egy sportesemény sikerét azon mérjük, hogy hány gigawattnyi áram kell a megnyitó lebonyolításához, ennél soha semmi nem is lesz jobb. Viszont a NOB-nak hátha megjön az esze, és ezentúl szépen, csendben, fű alatt csak olyan városoknak ad rendezési jogot, amelyektől nem fordul fel a fél világ gyomra.