Egy magyar asztaliteniszező sem jutott a 16 közé

2008.08.20. 15:48 Módosítva: 2008.08.20. 15:52
Egyetlen férfi asztaliteniszezőnk, Jakab János a második fordulóban búcsúzott, de a nők közül sem sikerült senkinek a negyedik fordulóba jutnia. Póta Georgina nagyon nehéz ellenfelet kapott, Tóth Krisztina viszont bejuthatott volna a 16 közé, de kínai-amerikai ellenfele most jobbnak bizonyult.

Véget ért a magyar asztaliteniszezők számára a pekingi olimpia, miután a legtovább jutó Póta Georgina és Tóth Krisztina is kiesett a harmadik fordulóban, azaz egy játékosunk sem jutott a legjobb 16 közé. A férfiakat egyedül képviselő Jakab János egy fordulót tudott menni, Lovas Petrának viszont egyből az első forduló a végállomást jelentette.

A férfi egyéni mezőnyben Jakab János remek győzelemmel kezdett, hiszen a francia Chila az első három szettet megnyerte, innen állt fel és jutott tovább a magyar játékos, miután a hetedik, döntő szettben 11-9-re győzött. A 48 között a német Süss azonban már túl nagy falatnak bizonyult, Jakab a második játszmában még egyenlíteni tudott, de onnantól a német már szettet sem engedte nyerni a magyar játékost, aki ezzel kiesett.

A nőknél Lovas Petra már az első fordulóban búcsúzott, a szlovák Eva Odorova hat játszmában, 4-2 arányban legyőzte a Postás versenyzőjét. A háromszettes hátrányban lévő Lovas hiába jött fel 3-2-re, a hatodik játszma hajráját szlovák ellenfele bírta jobban.

Az első fordulóban erőnyerő Póta Georgina és Tóth Krisztina mindketten sikerrel vették a második fordulót, mindketten döntő szettben harcolták ki a legjobb 32 közé jutást. Póta nagyon megszenvedett cseh ellenfelével, a hétszettes csata utolsó játszmájában ellenfelének volt meccslabdája, mégis a 23 éves magyar játékos jutott tovább (Dana Hadacova - 3, -8, 6, -12, -4, 10, 10).

Tóth Krisztina litván ellenfél ellen kezdett, és a sorsolás ismeretében hiába tartott Paskauskiene-től, végül hét játszmában, a döntő szettet 11-3-ra nyerve sikerült legyőznie ellenfelét. Tóth a negyedik játszmában időt kért, és megkérte a bírókat, hogy csendesítsék le a litván edzőt, aki a lelátóról folyamatosan beszélve próbálta megzavarni a magyar játékost, akire a következő körben a kínai-amerikai Wang Csen várt.

Tóth előzetesen nem tartott az amerikai színekben versenyző Vangtól, mégis csak egy játszmát (a negyediket) tudott nyerni, így a legjobb tizenhat közé már ő sem került be. A csapatban Európa-bajnok Tóth ezzel befejezte olimpiai szereplését, és már csak Póta Georgináért szoríthattunk, aki viszont a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a négyszeres olimpiai bajnok kínai Vang Nan személyében.

A magyar játékos ugyan mindent megpróbált, de esélye sem volt, a hazaiak versenyzője sima 4-0-al győzte le Pótát (11-6, 11-7, 11-6, 11-2). Póta kiesésével nem jutott magyar játékos a legjobb tizenhat közé.

Asztalitenisz - a magyarok eredményei

Férfiak
Első forduló: Jakab-Chila (francia) 4-3
Második forduló: Süss (német)-Jakab 4-1

Nők
Első forduló: Odorova (szlovák)-Lovas 4-2
(Tóth Krisztina és Póta Georgina erőnyerők voltak)
Második forduló: Tóth-Paskauskiene (litván) 4-3, Póta-Hadacova (cseh) 4-3
Harmadik forduló: Wang (amerikai)-Tóth 4-1, Vang (kínai)-Póta 4-0