Az aranyak kétharmadát már megszoktuk
További Peking 2008 cikkek
A magyar sportolók 2004-ben nyolc olimpiai aranyérmet nyertek. Akkor három arany hozott címvédést, a párbajtőröző Nagy Tímea, a férfi kajaknégyes és a férfi vízilabda-válogatott is megvédte Sydneyben elért elsőségét.
A Pekingi olimpián – bár sokkal kevesebb magyar aranyérem született – a három aranyból kettő is címvédést hozott. Az arányok szinte ugyanazok: 62,5, illetve 66,7 százalék.
A négy évvel korábbi bajnokok közül a párbajtőröző Nagy és a birkózó Majoros István nem tudta kiharcolni a részvételt. Nagynak sokáig esélye volt a szabd kártyára, végül azonban, miután két magyar is egyenes ágon jutott ki, elszállt ez a lehetőség.
Majoros már korábban jelezte, sorozatos sérülései miatt nem tud és nem is akar részt venni az olimpiai felkészülésben.
A többiek közül az öttusázó Vörös Zsuzsanna és a sportlövő Igaly Diana messze elmaradt a várakozástól. Az olimpián kívül több Eb- és vb-elsőséggel is bíró Vörös mindössze a huszadik lett, a szintén éremesélyekkel útra kelő Igaly a döntőbe sem tudott bekerülni, összesítésben a 13. helyen végzett.
A férfi kajaknégyesben mindössze Vereckei Ákos maradt a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt sikeres alakulatból. Kammerer Zoltán ezúttal csak a párosra összpontosított, Storcz Botond egyszer már visszavonult, de az olimpia előtt nem sokkal visszatért – eredménytelenül.
A negyedik Horváth Gábor egy másik négyes tagjaként próbálta meg kiharcolni a részvételt, de miután csak hét kvótát szereztek a férfi versenyzők, így meg kellett keverni a hajók összetételét. Itt azonban őt már öregnek titulálták. Az új összetételű hajó a döntőben végül csak az ötödik helyen ért céba.
A női kajak egyesben négy éve Janics Natasa indult, miután a hazai szétlövés során kétszer is legyőzte Kovács Katalint. Idén Kovács Benedek Dalmával szemben harcolta ki az indulást, és bár nem sokkal az olimpia előtt edzőt váltott, sokan a szám esélyesének tartották. Végül még a dobogós helyezést sem sikerült elérnie.
A női párosban viszont nem volt ellenfele a Kovács, Janics párosnak, csakúgy, mint négy éve, így megvédték címüket.
Szintén ismételni tudott – immár másodszor – a férfi vízilabda-válogatott, amelynek hat tagja (Benedek, Biros, Kásás, Kiss, Molnár és Szécsi) és Kemény Dénes szövetségi kapitány is háromszoros olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A pólósok a 2000-es sydneyi játékok csoportmeccse óta nem kaptak ki olimpián.