Mi volt a legizgalmasabb az olimpián?

Az előző részben a magyar érdekeltségű izgalmakról írtunk, most következzenek olyanok, amelyeket talán pont a magyar érintettség hiánya miatt kevesebben láttak. Szép számmal akadtak egészen elképesztő izgalmakat hozó összecsapások, az alábbiakban az ezekből összeállított tízes listánkat olvashatják. Szavazzák meg, Önök szerint melyik volt a legizgalmasabb esemény.

Michael Phelps-től azt szoktuk meg az olimpián, hogy beúszik a képernyőbe, mögötte két testhosszal a világcsúcs csíkja igyekszik, és csak utánuk következik a mezőny. Mégis volt egy olyan versenye, amelynek nemcsak szoros volt a befutója, de a mai napig vannak, akik az amerikai győzelmének tényét is megkérdőjelezik.

A 100 m pillangóról van szó, ahol a szerb Csavics egyetlen századra maradt csak le Phelps mögött – ha egyáltalán lemaradt. Mivel a szerb szövetség némi huzavona után elfogadta az eredményt, mi is inkább magával a győztessel foglalkoznánk, aki a futam után úgy nyilatkozott, a becsúszás helyett még egy tempó mellett döntött, és bár akkor azt hitte, ezzel el is veszítette a döntőt, végül ez a lendület kellett ahhoz, hogy maga mögé utasítsa Csavicsot. A 0.01 mp-es különbség a létező legkisebb, még hitelesíthető differencia, amivel nyerni lehet.

Az úszás sprintszámaiban nem ritka, hogy egy verseny ekkora különbséggel dőljön el, ez lett egy másik legendás sportember, az amerikai Dara Torres veszte. A 41 éves úszónő nem rutintalansága miatt bukott el végül a német Britte Steffen ellen, az biztos, hiszen ötödik olimpiáján szerepelve a 12. érmét szerezte az 50 gyors női döntőjében. A rajtot Torres kapta el a legjobban, és magabiztosan (már amennyire ebben a számban lehet ilyenről beszélni), vezetett is, de az utolsó méterekre Steffenben még maradt annyi, hogy robbantani tudjon, és végül egyetlen századdal legyőzze az amerikai legendát. A német versenyző egyébként remek olimpiát tudhat maga mögött, hiszen 100-on is győzni tudott, egy másik korszakos egyéniséget, az ausztrál Lizzy Trickettet verte óriási hajrá után négy századdal.

Nem a magyar Mohamed Aidáé volt az olimpia egyetlen pástra varázsolt csodája, sőt, volt olyan csapatverseny is, ahol a hőstett nem bizonyult hiábavalónak. Az olimpiák műsorán bemutatkozó női kard csapatverseny döntőjébe az ukrán és a kínai válogatott jutott, és a hazaiak igen gyorsan tetemes előnyt halmoztak fel, amikor érkezett Olga Karlan.

Az ukrán vívónő második asszójában felhozta tízpontos hátrányban lévő csapatát három találatra, de társai változatlanul nem találták a fonalat, így az utolsó párhoz érkezve ismét Karlanon volt a sor, hogy a világranglista második helyén álló Tan ellen csodát tegyen, és ledolgozza a 40-36-os hátrányt. Karlan pedig pontosan ezt tette, előbb utolérte ellenfelét, majd 44-44-nél már a döntő tusért támadott. Együttes lett, az olasz bíró pedig nem vállalta, hogy döntsön, így újra összecsaptak a felek. Karlan egylámpást szúrt, és fantasztikus teljesítményével aranyhoz segítette Ukrajnát.

A férfi kézilabdatorna Oroszország-Dánia mérkőzése minden idők egyik leghihetetlenebb befejezését hozta. A kiegyenlített mérkőzésen jobbára az életükért küzdő oroszoknál volt az előny, de a dánoknak is nagyon fontos lett volna a győzelem, így egyetlen percre sem adták fel. Az 59. percben sikerült is egyenlíteniük, de az oroszok (már az utolsó percben) visszavették a vezetést, mire a dánok azonnal időt kértek, és mezőnyjátékost cseréltek be a kapusuk helyett. A figura bejött, ismét egyenlíteni tudtak, igen ám, de a kapujuk üresen tátongott, és még volt hátra 6 másodperc, az oroszok pedig gyorsan elvégezték a középkezdést, és Igropulo a kezdőkörből Oroszország győzelméért engedte el a labdát.

A szép, íves dobás azonban a kapufa felső éléről fölé pattant, így újra a dánokhoz került, akik egy tért ölelő passzal fellőtték a labdát az orosz kapu felé, ahol a balátlövő helyén lefaultolták a dán játékost. Megszólalt a duda, időntúli szabaddobás következett, ami igazából egyet jelentett a döntetlennel. De nem Mikkel Hansen számára, aki elképesztő lövéssel megtalálta az utat a blokkoló kezek között a bal felső sarokba.

A női kézilabdatornán is több utolsó pillanatban eldőlt mérkőzést láthattunk, ezek közül a legemlékezetesebb minden kétséget kizáróan a későbbi győztes Norvégia és Dél-Korea elődöntője volt, melyet kétnapos hercehurca követett, mire végül hivatalosan is döntősnek nyilváníthattuk a norvégokat. Norvégia szinte végig vezetett, és biztos továbbjutónak látszott, ám a koreaiak a hatvanadik, azaz az utolsó percben két labdaeladást és egy kapusbravúrt is gólra váltottak, és egy percen belül szerzett három góljukkal négy másodperccel a lefújás előtt egyenlíteni tudtak.

Az elképesztő bravúr azonban óvatlanná tette őket, nem figyeltek kellőképpen a norvégokra, akik a középkezdést gyorsan elvégezték, és a balszélen nekiiramodott a világ legjobbjának választott Hammerseng. A koreaiak csak tessék-lássék védekeztek rajta, így a szélső betört, és belőtte Norvégiát a döntőbe. Hogy a gól a rendes játékidőn belül, vagy utána esett-e, azt nem tisztünk eldönteni, a bírók megadták, Norvégia pedig a döntőben könnyedén nyert Oroszország ellen, és olimpiai bajnoki címet szerzett.

Phelps egy másik hihetetlenül izgalmas versenyben is érintett volt, igaz, a 4x100-as gyorsváltó első úszójaként már a parton rágta a körmét, amikor az amerikai csapat veterán sprintere, Jason Lezak a francia váltóhoz képest egy testhossz hátrányban a vízbe ugrott. Ellenfele ráadásul nem akárki volt, a100 m gyors későbbi győztese, Alain Bernard volt a franciák befutója, így Phelps lélekben talán már búcsút is intett a nyolc aranynak, amit nyerni remélt Pekingben.

Lezak azonban másként gondolta. Az idén a 34-et betöltő úszó saját ötvenjénél még mindig legalább egy testhossz hátrányban volt a franciával szemben, de hátrányát fokozatosan ledolgozva, leírhatatlanul izgalmas hajrában nyolc századdal megverte Bernard-t, és ezzel világcsúcshoz, és persze olimpiai aranyhoz segítette az amerikai váltót, amit később megismételt a 4x100-as vegyesváltó tagjaként is.

A szurkolók mellett magukat a résztvevőket is kicsinálta a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében lezajlott fehérorosz-német párharc, hiszen a dobogó második fokára felálló német Wylenzek rosszul lett. A szám toronymagas esélyesének számító németek nem akármilyen küzdelemben szenvedtek vereséget. A rajt után azonnal az élre álltak, és a közbeeső távokon sem tűnt úgy, hogy valaki felveheti velük a versenyt, hiszen mind a románok, mind a fehéroroszok első támadásait visszaverték, ám a hajrát nagyon elszúrták.

Az erejüket tökéletesen beosztó fehéroroszok óriási utolsó 100 métert mentek, a németek pedig hiába próbáltak újítani, végül iszonyatos küzdelemben a Bahdanovics-testvérek győztek. Ugyanebben a számban egyébként a bronzért is hatalmas csata zajlott, melyet végül a mieink nyertek a románok előtt, de erről már megemlékeztünk.

Ritkán fordul elő, hogy egy házaspár két tagja különböző országnak nyerjen érmet, Pekingben megtörtént. A cseh színekben versenyző Katerina Emmons női légpuskában aranyat, kisöbű puskában pedig ezüstöt nyert, férje, az amerikai Matt Emmons pedig előbb címvédőként ezüstöt, majd 50 m fekvőben szintén második lett – de nem ezek miatt az eredmények miatt kapott szerepet cikkünkben. Athénban a kisöbű sportpuska összetettjében óriási előnnyel vezetett, de az utolsó körben izgalmában nem a saját táblájára lőtt, így sikerült elbuknia az aranyat. Hogy ez kétszer egymás után megtörténjen valakivel egy olimpián, az szinte elképzelhetetlen, pedig pont ez történt: az utolsó kör előtt három körrel vezetett (ez ezen a szinten szinte behozhatatlannak számít), de legutolsó kísérleténél szinte értékelhetetlent, 4,4-et lőtt, ezzel pedig nemcsak az aranynak lőttek, de még a dobogóról is leszorult. Az ölébe hulló aranyat a kínai Csiu Csien vihette haza.

Ahogy a magyarok kapcsán, úgy itt is fel kell idéznünk a női vízilabdatorna egy mérkőzését, méghozzá a negyeddöntő Hollandia-Olaszország összecsapását. A hollandok szinte végig vezettek, de leszakítaniuk nem sikerült az olaszokat, akik valahogy mindig visszakapaszkodtak. A negyedik negyedben aztán kettővel megléptek a hollandok, és úgy tűnt, innen már nincs visszaút, de két perccel a vége előtt egygólosra olvadt a holland előny.

Egy perccel a vége előtt Olaszország támadhatott, de két lövésüket is védte Meijden, és már úgy tűnt, nem változik az eredmény, mikor a hollandok ötméterest érően szabálytalankodtak, a büntetőt pedig négy másodperccel a vége előtt Valkai Erzsébet váltotta gólra. A hosszabbításban a kapusok játszották a főszerepet, mindkét hálóőr védett néhány bravúrosat, így a ráadásban nem változott az állás, jöhettek az ötméteresek. Itt egyből az első párban hibázott Valkai, és bár többször is rajta voltak a lövéseken a kapusok, több kimaradó büntető már nem volt, így Hollandia jutott a legjobb négy közé, majd onnan a magyar válogatott testén keresztül a döntőbe – és onnan az olimpiai bajnoki címig.

Hatalmas meglepetést, és komoly izgalmakat hozott a női magasugrás döntője is, ahol a belga Tia Hellebaut legyőzte a favoritnak számító horvát Blanka Vasic-ot. Ez így nem teljesen igaz, hiszen klasszikus értelemben nem győzte le, a két sportolónő ugyanis hajszálra ugyanazt a magasságot tudta teljesíteni.

2.03 méterig még velük tartott az orosz Csicserova is, sőt, míg két vetélytársa elsőre megugrotta ezt a szintet, addig a későbbi győztesnek ez csak másodszorra sikerült, de mint kiderült, amikor fontos volt, a belga atléta elsőre megcsinálta. A következő magasság 2.05 méter volt, itt az orosz kiesett, Vlasic másodikra, Hellebaut viszont elsőre megugrotta, és ezzel az élre is állt kevesebb rontott kísérletével.

A horvátnak annyi esélye maradt, hogy átugorja a következő szintet (2.07), ez azonban három próbálkozásból sem sikerült neki, és bár ez Hellebautnak sem jött össze, ő csak egyszer próbálkozott, hiszen az ő győzelméhez az is elég volt, hogy vetélytársa nem járt sikerrel.