Néhány másodperc, csak ennyi hiányzott

Bár az utolsó másodpercekben eldőlt csaták a pekingi olimpián jellemzően nem a magyar versenyzők sikerét hozták, tízes listányit össze lehet állítani azokból a küzdelmekből, amelyekben hihetetlenül izgalmas végjáték alakult ki.

Már éppen búnak eresztettük volna a fejünket a gyenge olimpiai nyitány miatt, amikor a 84 kg-os kötöttfogású birkózók között feltűnt egy fiatalember – akitől a szövetségi kapitány, Struhács György a torna előtt az ötödik helyet szép eredménynek tartotta volna –, és erényeit tökéletesen kihasználva, parádés teljesítménnyel a döntőbe verekedte magát. Fodor Zoltán a fináléban a védekezésre összpontosított, olasz ellenfele nem is tudott vele mit kezdeni, és mindössze 15 másodperc hiányzott ahhoz, hogy megnyerje a döntőt – és vele a magyar küldöttség első aranyát. Minguzzi azonban utolsó támadásával meglepte a magyar versenyzőt, és elkeseredett akciójával 6-2-re megnyerte a döntőt. Hihetetlenül kevés hiányzott, és bár Fodortól az ezüst is gyönyörű eredmény, az utolsó másodpercek miatt nem volt teljes az öröme, hiszen aranyat szalasztott el.

A cselgáncsozó Ungvári Miklós kétszer hozta ránk a szívbajt, először a legjobb 32 között a háromszoros Eb-győztes grúz elleni, hosszabbításba torkolló mérkőzése során, amelyet a végig remekül dzsúdózó magyar aranyponttal nyert meg. Másodszor az orosz Gadanov ellen, akivel kiegyenlített mérkőzést produkált, és simán nyerhetett volna, ha a vezetőbíró nem minősíti vissza a magyar jukóját kokára. Ennek ellenére Ungvári bátran ment előre, sokkal aktívabb volt ellenfelénél, földharcra is kényszerítette, ám a kivörösödve drukkoló magyar szurkolókat hirtelen nyakon öntötték egy vödör jeges vízzel. Három másodperccel a vége előtt, döntetlen állásnál a vezetőbíró megintette Ungvárit, amiért az belenyúlt ellenfele judogijába. A magyar versenyzőnek pedig már nem maradt ideje ellencsapásra. Három másodperc, ennyi hiányzott.

A magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián kétszer is a hajrában döntött, szerencsére mindkétszer saját javára, és bár a németek elleni heroikus küzdelem többet ért, itt mégis a Brazília elleni mérkőzést kell kiemelnünk. A dél-amerikaiak ellen hiába vezettünk szinte végig, a második félidőt elrontottuk, a hajrára pedig már ellenfelünk fordult előnnyel; mivel felpörögnünk nem sikerült, már elkezdtünk barátkozni a vereség tényével, amikor két másodperccel a vége előtt, egygólos brazil vezetésnél (még épphogy nem időn túli) szabaddobáshoz jutottunk. A lövést az a Tomori vállalta magára, akit elsősorban hármas védőnek vitt magával a kapitány, most mégis hihetetlenül fontos volt, hogy a talpról eleresztett, életerős dobása utat találjon a blokk és a kapus kezei között. Utat talált, és bármilyen furcsa, magyar örömünnep tört ki a pályán a brazilok elleni pontmentés után.

Ha van magyar csapat, amely bármekkora hátrányban van, nem szabad leírni, az a férfi vízilabdacsapat. A roppant fontos nyitómeccset nem a legjobb előjelekkel kezdtük Montenegró ellen, de a harmadik negyed elejére megszerzett háromgólos előnyünknél azt gondoltuk, tükörsima győzelmet aratunk. Nem így lett. Montenegró kihasználta, hogy ritmust tévesztettünk, és nemcsak egyenlített, egy perccel a vége előtt a vezetést is átvette. A csoport megnyerése elsődleges fontossággal bírt, hiszen így nem kellett negyeddöntőt játszanunk. Az utolsó magyar támadás során még előnyt sem kaptunk, akcióból kellett tehát megoldani, csapatunk erejét mutatja, hogy az egyik olimpiai újonc, Varga Dénes vállalta a mindent eldöntő lövést, és annak rendje és módja szerint nem is hibázott. A következmények ismertek és roppant örömteliek!

Női pólósaink ennél is tovább mentek, a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen hosszabbítás után ötméteresekkel szenvedtek vereséget, méghozzá úgy, hogy egyszer döntetlenre adtak egy megnyert mérkőzést, egyszer pedig megmentettek egy elveszítettet – mindezt egy meccsen belül. A negyedik negyedben Valkai góljával vezetünk, Horváth Patrícia védett, labdát szerzett, úgy nézett ki, megvan a bronz. De még egyszer támadhattak az ausztrálok, húsz másodperccel a vége előtt megkapták az előnyt, 8 másodperccel a dudaszó előtt kihasználták. Hosszabbítás, itt már mi kapaszkodunk, kétszer is vezet Ausztrália, mindkétszer egyenlítünk, utoljára 11 másodperccel a hosszabbítás vége előtt Kisteleki lő, 9-9-re alakítva az állást. Ötméteresek, hibák itt is, ott is, a negyedik pártól az első hibáig lőnek a végletekig elcsigázott lányok, mi követjük el, Ausztrália a bronzérmes. A magyar játékosok összetörten ülnek a medence partján, pedig fantasztikus volt, amit véghezvittek.

Női tőrcsapatunktól érmet reméltünk, az elődöntőben azonban úgy tűnt, az Egyesült Államok esélytelenek vagyunk, hiszen az amerikaiak óriási előnnyel érkeztek az utolsó párhoz. Mohamed Aida 33-19-es hátránynál vette át a pástot az előtte asszóját 7-1 arányban elveszítő Knapek Edinától, semmi nem utalt rá, hogy lesz miért izgulnunk. Mohamed azonban minden mindegy alapon megindult, és egészen elképesztő csodát téve 14-2-re nyerte meg saját asszóját – de sajnos ez is kevésnek bizonyult. Harminc másodperccel a vívóidő lejárta előtt felhozta a csapatot egy tusra, a megszeppent amerikai pedig annyira elbizonytalanodott, hogy valóban elhittük, Mohamed Aida minden idők egyik legnagyobb vívóteljesítményével döntőbe juttatja csapatunkat. Ám három másodperccel a vége előtt Erinn Smart ért el tust, így 35-33 arányban kikaptunk, de a magyar tőröző teljesítménye sokáig emlékezetes marad.

Cseh László Michael Phelpst nem tudta legyőzni, de az amerikai egyeduralomban reménykedő tengerentúliaknak azért kétszer is kiintegetett, hogy nem úgy van az. Különösen kétszázon ment csodálatosan a magyar klasszis, aki elmondása szerint azt a taktikát választotta, hogy nem volt taktikája, ment, ahogy csak bírt. Bár Phelps győzelmét nem fenyegette veszély (ismét világcsúccsal győzött), az ezüstért Cseh a szintén amerikai Lochte-vel bonyolódott óriási csatába, amelyet két századdal nyert meg, 1:56,52 mp-es ideje új Európa-csúcs.

Mincza-Nébald Ildikó a szakág egyetlen érmét szerezve bronzot hozott női párbajtőrben, nem mindennapi izgalmak után. Az elődöntőben iszonyatos küzdelemben, hosszabbítás után, egyetlen tussal maradt alul a román Ana Branza ellenében. Az ilyen vereség pedig általában a versenyzők kedvét szegi a csalódottak döntőjének is nevezett bronzmérkőzés előtt. Úgy tűnt, nincs ez másként a magyar klasszis esetében sem, hiszen Athén negyedik helyezettje 8-3-as hátrányban volt kínai ellenfele ellen, de aztán megrázta magát, nagyot küzdve előbb egyenlített, 15-11 arányban megnyerte a csörtét, ezzel pályafutása legszebb eredményét elérve bronzérmes lett élete bizonyára utolsó olimpiáján.

A Kolonics György tragédiájától nem összeroppanó, hanem abból erőt merítő kenu kettesünk ezer méteren elért harmadik helyét akkor tudjuk igazán értékén kezelni, ha tudjuk, mindössze néhány hetet készült együtt a Kozmann György, Kiss Tamás kettős. A mindössze 21 éves kenus remekül húzott együtt rutinos társával, ennek köszönhetően a féltávnál hatodik helyen haladó egység elképesztő hajrát tudott nyitni, és bár a németek és a fehéroroszok egymás ellen dönthettek az aranyról, a magyar páros hatalmasat finiselve hajszállal megverte a román egységet, és arannyal felérő bronzzal jutalmazta meg a szurkolókat.

Az olimpiára utazó legnépesebb magyar atlétakülönítmény férfi diszkoszvetésben állt rajthoz, három versenyzőnk közül azonban csak Fazekas Róbert jutott a tizenkettes döntőbe. A magyar atléta nagyon akarta bizonyítani, hogy az őt ért támadások ellenére a sportág elitjének tagja, erőfeszítéseit pedig a lehető legkisebb különbséggel koronázta siker. A nyolcas döntőért zajló vetélkedésben második kísérletére 63.43 métert dobott, miközben a végül kilencedik helyen végzett spanyol Pestano egyetlen centire maradt csak el tőle, így a magyar folytathatta a döntőben. Itt már nem sikerült javítania (a hetedik helyezettől csaknem két méterre maradt el), de a döntőbe jutást remek versenyzéssel, izgalmas csatában harcolta ki. Ha hozzátesszük, hogy ráadásul az olimpiai kvótát is csak az utolsó pillanatban tudta megszerezni, duplán dicséretes a teljesítménye.