Fidel Castro állapota ma nem javult

2008.08.19. 09:13
Kikapott Kuba, meg van az első nagy meglepetés a baseball tornán.

A mai program két egygyőzelmes csapat mérkőzésével kezdődött, ahol Kanada és Hollandia az utolsó szalmaszálba kapaszkodva küzdött. A győzelmet végül a juharleveles gárda tudta megszerezni, viszonylag simának mondható 4:0 arányban. Hollandia legjobbjai mindössze 2 biztos ütést hozott össze, így nagy sanszuk nem is volt a pontszerzésre.

A mai rangadón Kuba és Korea játszott egymás ellen, és mivel mindkét csapat veretlenül kezdett neki a napnak, kijelenthetjük, hogy az alapszakasz elsőségért játszottak a csapatok.

Kuba volt a mérkőzés favoritja, sőt az egész olimpia favoritja is. Ennek megfelelően a 2. játékrészben 3:0-ás vezetést is szereztek. Két duplával és egy biztos ütéssel hozták össze ezt a 3 pontot. Korea a 4. játékrészben szerzett először pontot, de akkor egyből ötöt is. Sétákkal és ütéssel telítették a pályát futókkal, majd szintén sima hit-ekkel szorgalmasan be is gyűjtögették őket. A lőlapot színesítette egy kubai csapattól ritkán látott védekezési hiba is (error) amiből szintén pontot tudtak szerezni Dél-Korea legjobbjai.

A 6. játékrészben ismét beigazolódott az egy hiba, egy pont örök szabály, egy lopási kísérletet próbáltak a kubaiak megakadályozni a kettes bázisra, de Ariel Pestano elfogó a külső védőket hozta játékba, így Youngmin Ko nem hogy a második, de egyből a harmadik bázist megszerezte. Utána következő társa pedig egy okos ütéssel behozta őt, így már 6:3 volt az eredmény.

A 7. játékrész alján újabb Koreai pont, megint csak szorgos gyűjtögetés eredménye, hiszen a mérkőzésen Korea hatalmas bombákat nem mutatott be. Az eredmény már 7:3, hatalmas meglepetés érik. Ráadásul nem csak érik, hanem be is ért, mivel a karibiak a 8. tetején ugyan még szereztek egy pontot, ezzel 7:4-re kozmetikázva az eredményt, de ma többet nem tudtak produkálni.