Most lett volna jó nagy összegben fogadni a koreai sikerre, hiszen az előzetes várakozásokhoz mérten hatalmas meglepetés született.
Amerika kezdett jobban az első menetben 1:0-ás előnyre tettek szert, amire Korea a második menet alján 2 ponttal válaszolt Daeho Lee 2 pontos hazafutásával. A harmadik menet végén újabb koreai pont, 1:3 utána egy pont nélküli inning. Az 5 elején egyenlítettek az amerikaiak 2 pontot szerezve, ám mire megnyugodhattak volna jött a feketeleves, az inning második felében 3 pontot tudott összeütni Korea, ezzel 3:6-ra módosítva az eredményt.
A 6. inningben 1 USA pont, Nate Schierholtz szóló homerja révén, majd a 8. inning végéig pontszünet. Az utolsó inningben Mike Hessman egy újabb homerral felhozta csapatát, majd egy base hit és egy dupla után Korea dobót cserélt. Két outot hoztak össze védelemben a koreaiak, amikor egy sétáltatás (4 rossz dobó dobás) után minden bázison amerikai futók voltak.
Két out, tele pálya, 1 pont hiányzik a döntetlenhez. Matt Brown-nak nem remegett meg a keze, egy érvényes ütést produkált amiből ketten is be tudtak futni, az USA átvette a vezetést. 7:6.
Aztán következett a koreai támadás, és hogy ne legyen könnyű dolguk az amerikaiak sorcserét hajtottak végre, a legjobb védekező játékosok kerültek fel a pályára. A koreai támadás egyből egy duplával indult, majd egy védekezésen újabb bázist haladhatott Keunwoo Jeong, akit így már csak egy bázis választott el a döntetlent érő ponttól. A következő ütő aztán simán kiesett volna, ám az amerikai védők nem akarták, hogy Korea egyenlítsen ezért a hazai bázist próbálták védeni, ami nem sikerült Jeong beért és ezzel egyenlített. Taekkeun Lee így az első bázison maradhatott, majd egy fatális hiba után egyből a harmadik bázisra tudott kerülni. (Pick off error a dobótól.) 1 kieső, futó a hármason, ez szinte ziccer, amit Korea nem is volt rest kihasználni, és beütötték a győzelmet jelentő 8. pontjukat.
Azt hiszem erre az eredményre senki nem számított, legfőképpen az amerikaiak, akik éppen azon dolgoznak, hogy visszaállítsák korábbi renoméjukat. Persze ez csak az első mérkőzés, bőven van javítási lehetőség. Kíváncsi vagyok ettől a sikertől mekkora lökést kap Korea, és mennyire írhatja át a papírformát.