Új szabály élesben, USA másodszor kapott ki

2008.08.15. 11:52
Az eddigi két mai meccsen alkalmazni kellett az olimpiára bevezetett új szabályt.
capt.bb2b4985fb744e6483250dd0f52d4610.beijing olympics baseball

A mai nap első mérkőzésén Kína és Tajvan legjobbjai feszültek egymásnak, és a rendes játékidőben nem sikerült dűlőre vinniük a dolgot, 9 játékrész után 3:3-ra álltak a csapatok. Következett az olimpia első extra inninges mérkőzése, melyen a 10. és a 11. menet sem hozott pontot. A 12. játékrészben aztán igazi ponteső köszöntött be, Tajvan 4 pontot szerzett az inning elején, amivel már-már nyeregben érezhették magukat, ám a szurkolók által hajtott Kína egy parádés 5 pontos rohammal behúzta a győzelmet, 8:7 arányban.

Az új szabályról

Az olimpiára bevezetett új szabály a mérkőzések játékidejét hivatott rövídíteni. Ha extra inningre kerül sor, akkor a 10. menet még változatlan, ám a 11. játékrésztől a softballban már régóta ismert extra futókkal folyik tovább a küzdelem. Az előző inning 3. kiesője a kettes, míg az előtte ütő játékos az első alappontra megy ki, így az inning kezdésekor egyből futók vannak az egyes és kettes bázison. Az így befutó pontok a dobók ellen nem számítanak kiérdemelt pontnak.

Érdekesség, hogy a kínai befejező dobót elég rendesen szétütötték, de így is ő lett a mérkőzés győztes dobója, amit nagyon megköszönhet csapattársainak. Hasonlóan járt a Tajvani befejező dobó, aki csapata 4 pontos vezetésénél nem tudta megállítani a kínai rohamot, ő a mérkőzés vesztes dobója lett. A sok extra inninges ponthoz nagyban hozzájárult az olimpiára bevezetett új szabály.

A nap második mérkőzése igazi baseball csemege volt, a két nagyhatalom Kuba és az USA legjobbjai játszottak egymás ellen. A rendes játékidő itt sem hozott döntést, 3:3 volt itt is az eredmény 9 inning után. Kuba már az első játékrészben szerzett 2 pontot, kihasználva, hogy az USA csapata még nem pörgött fel rendesen, okos ütésekkel, sétákkal sikerült pontokat szerezni. Amerika a 4. végén válaszolt szintén 2 ponttal, ebben a menetben három kétbázisos találatot szerezve.

Nem ezt keresed?
Nem ezt keresed?

A 8. menet hozott újabb pontokat kubai oldalról Alfredo Despaigne ütötte ki a pályáról a labdát, amerikai oldalról Jayson Nix produkált hasonlót, így a két szóló homer után 3:3-ra állt a meccs. Így köszöntött be a bűvös 11. inning. Kuba azt a megoldást választotta ami adja ilyenkor magát és az előző meccsen is mindkét küldő fél alkalmazta, egy feláldozott ütéssel továbbtolta a két futóját. Következett Michel Enriquez aki a külső mezőnybe röptette a labdát, amiből mindkét extra futó be tudott futni, ő maga pedig a védekezési akciót kihasználva a kettes bázisra került. A következő ütő sétált (taktikai okokból ilyenkor feltöltik az üres bázist a csapatok, hogy a két futó így tolásban legyen) az őt követő ütéséből pedig meg is született a dupla játék (ezért sétáltatnak). Jöhettek az amerikaiak, akik szintén a feláldozott ütést választották, ebben azonban az volt az érdekes, hogy pont a 8. alján homert elérő Jayson Nix helyett hoztak be egy fürgébb játékost, aki talán ki is érhetett volna ha úgy alakul a dolog. A következő ütés egy magas labda a külső mezőnybe, melyből ütője kiesett, de a hármasról a pont be tudott érni (sac fly). Két outnál érkezett Mat Brown, aki Korea ellen ilyen helyzetben sikerrel vette az akadályt, most a feje fölé tudott csak bombázni, amit a kubai elfogó magabiztosan levegőben elkapott. Így a találkozó vége 5:4 Kubának.

Ezzel az eredménnyel Kuba továbbra is veretlen, míg Amerika eddig csak Hollandia ellen tudott győzni, mondhatjuk, hogy érik a meglepetés.