További Baseball cikkek
A tegnapi döntővel véget ért egy fejezet a softball sportágban, hiszen a NOB döntése alapján a baseball és softball sportágak nem szerepelnek majd a 2012-es londoni olimpián. Hogy ez így lesz e 2016-ban is, még nem tudni.
A döntőt hatalmas meglepetésre nem az esélyes Amerika nyerte, így nekik duplán szívfájdító, hogy 4 év múlva nem tudnak visszavágni ezért a sporttörténelmi vereségéért. A legszerencsésebb forgatókönyv szerint is minimum 8 év múlva jöhet el az édes bosszú ideje, de ezt a mai keretek már aligha húzzák ki.
A softball először Barcelonában kapott szerepet, igaz csak bemutató jelleggel, hivatalosan nem volt az olimpiai programban. Atlantában viszont már élesben ment a játék, az USA esélyeshez méltóan meg is nyerte a tornát. Athénban sikerült a duplázás, a versenyen mindössze 1 pontot kapva nyerte a Team USA az aranyérmet. Idén nem sikerült, és ez annak fényében is óriási meglepetés, hogy az amerikai csapat olimpián még soha nem kapott ki senkitől, a pekingi olimpián is összesen 2 pontot tudtak ellenük szerezni a döntő előtt. Így összességében elmondható, hogy a mostani döntőben annyi pontot kaptak, mint Athénban és Pekingben előtte összesen, 16 mérkőzésen keresztül.
Örvendetes viszont, hogy új név került végre egy világrendezvény softball versenyének győztese mellé. A softball egyik ellenérve volt, hogy Amerikán kívül nem igazán játszák magas szinten a játékot, de mint ezt a mostani olimpiai is igazolta, ennek vége.
Az amerikaiak edzője, Mike Candrea így nyilatkozott a torna végén: "Folyamatosan éreztem, hogy a világ softballja feljövőben van. Elég régóta vagyok a softballban ahhoz, hogy soha ne nézzem le ellenfeleinket, tiszteljem őket. Kívülről könnyűnek tűnnek a mérkőzéseink, de ez koránt sem így van."
A japán siker legnagyobb kovácsa Yukiko Ueno nagyon boldogan, de nagyjából ugyan olyan nagyon fáradtan nyilatkozott: "Három nap alatt 5 mérkőzésen dobtam. Ebből az utolsó két napon 3 complet game-et"- (végig csere nélkül dobta a mérkőzéseket).- "Nagyon kemény dolog volt, hiszen ez a legmagasabb szint, fizikailag nagyon megerőltető. De nem csak testileg viseli meg az ember, hiszen ez az olimpia, szellemileg is nagyon megerőltető volt. A vége felé kezdtem úgy érezni, hogy szétrobban a fejem."
Egyes vérmesebb softball szakírók úgy vélik, az amerikai csapatnak be kellett áldoznia ezt az aranyérmet, hogy a NOB belássa, nem egyeduralkodók a sportágban. Maggie Hendricks blogjában ezeket a kérdéseket teszi fel bejegyzése végén: "Most, hogy az USA nem nyert meg minden softball aranyérmet, a NOB visszateszi a műsorba? Visszakaphatjuk a softballt? A verseny jó volt? A lelátók tele voltak? A játékszínvonal elég magas volt? Biztos vagyok benne, hogy a döntéshozók belátják, hogy 2016-ban ott a helye a softballnak az olimpián."
Bízzunk benne, hogy így lesz, a lányoknak minden tisztelet, hiszen nagyon keményen küzdötték végig az egész olimpiát. Reméljük a népszerűsítés jól sikerül és találkozunk velük 2016-ban!