9 milliárd forintért vittek vizet a pályára

2008.08.09. 17:46 Módosítva: 2008.08.09. 19:14
Egy 13 kilométer hosszú földalatti vezetéken keresztül táplálják vízzel a Csaopaj folyót.

Azt hallottuk, hogy az olimpiai falutól a vártnál tovább tart eljutni a Peking északi részén található Sunji Evezős- és Kajakközpontba, az ígért fél óra helyett egy órát kell utazni irányonként. Azért drukkolunk, hogy ne rabolja a válogatott idejét és energiáját fölöslegesen az ingázás, a két helyszín között ugyanis 36 kilométer a távolság, ami elvileg simán teljesíthető fél óra alatt. A kajakosok és a kenusok két autót kaptak, ezek szállítják őket a két helyszín között. (A térkép nagyításához klikk ide)

 

A pálya felépítéséhez szükséges víz biztosítása 57,3 millió dollárba (mai árfolyamon több mint 9 milliárd forint) került, mivel meg kellett építeniük egy 13 kilométer hosszú földalatti vezetéket, hogy közeli a Csaopaj folyóból hiányzó vízmennyiséget pótolni tudják. Ez úgy történt, hogy a távolabbi és vízben bővelkedő Venyu folyót összekötötték a Csaopajjal, így túl azon, hogy elegendő víz lett az evezős pályához, javítottak a folyó környékének ökológiai egyensúlyán.

A pálya építését már 2005-ben elkezdték, és tavaly ilyenkorra el is készültek vele. A létesítmény majdnem 26 ezer nézőnek biztosít ülőhelyet, további 10 ezren tudják állva megtekinteni a versenyeket. Az evezés és a kajak-kenu mellett a maratoni úszóversenyeket is itt rendezik. Az olimpia után a nézőterek legtöbbjét lebontják, 1200 ülőhely marad csak meg, és vízisport központot alakítanak ki az olimpia létesítményből.