Sidney és Zágráb emléke kísértett

2008.08.11. 14:55 Módosítva: 2008.08.11. 22:31
A magyar kézilabdás lányok az utóbbi időben megszokott hullámvasúttal indították az Olimpiát is. Ingadozó első félidő után, nagyszerű győzelmet arattak a roppant kellemetlen stílusú, nagyon erős lábmunkával megáldott, ám közepes képességű svéd csapat ellen, majd a sidney-zágrábi forgatókönyv jegyében nyírbálták idegeinket a brazil gráciák elleni döntetlen formájában, igaz picurka heppienddel, ami az utolsó (másod)percet illeti.

A múlt hét folyamán elbúcsúztam 2 hétre szabadság formájában munkahelyemtől, az utolsó 4 óránál hosszabb alvásokkal készültem az akklimatizációra, virággal, vacsival, szemétlevitellel és mosogatással próbáltam bebiztosítani, hogy 2 hét múlva is elmondhassam az érdeklődő kérdésekre: „Igen, megvan még a barátnőm, hogy kérdezhetsz ilyen csacskaságot!” Szükség volt az előkészületekre, erről a sorsolások folyamán gondoskodott a BOCOG a hajnali labdajátékmeccsekkel és úszódöntőkkel…

A nyitóünnepség utoljára 7 évesen Misa mackó formájában lépte át az ingerküszöbömet. Elég röhejes volt a kínaiak részéről a világbéke-barátság gondolatfonal Tibet, néhány afrikai polgárháború és hasonló dolgok árnyékában. Túró Rudi lányaink igazi sztárjai lettek a megnyitónak, de már élőben is megéreztem, hogy kínai bíróbácsi esküje a becsületességről lehet a nap fémpontya. Sajnos gyorsan igazam lett, szegény Ungvári meg mi is buktunk egy erősen kiérdemelt aranyat.

A reggeli ébredés könnyen ment, majd megtettem a szükséges előkészületeket, amelyek nem hanyagolhatóak el egy női kézimeccs esetén (előtte pisi és szívgyógyszer). Egy első félidei rövidzárlattól és lett bíróbarátaink csalásaitól eltekintve, magabiztosan nyertünk. Újra megállapíthattuk, hogy Pálinger istennő, Görbe egy csoda (az a fejrecunder az alsócunder után hihetetlen volt). Tóthra nagyon figyeltek, akit ez láthatóan eléggé idegesített, de a megnyíló jobboldalt Tomori remekül játszotta be, és védekezésben is hasznosan ügyködött. Vérten is hasznosan és főleg eredményesen játszott. A 2. félidőben lett barátaink úgy gondolták, hogy a svédek a barátaik inkább, és mivel már régóta vége az előző szezonnak, hiányzott nekik, hogy csaljanak egy jólesőt. Meglepő módon, a lányok csodálatos fegyelemmel és az utóbbi időben nem mindig tapasztalható csapategységgel és odaadással rontották el a bírok kisded játékát, így Pálinger parádéjával támogatva behúztuk a meccset. Utólag úgy tűnt, hogy a rutintalan svédeket elnyomta az olimpiai hangulat és a nyitómeccs konstellációja.

Az oroszok szokás szerint megizzadtak a kóreaiak ellen egy döntetlen formájában, mindkét csapattal számolni kell! A németek nyögvenyelős győzelme a brazilok ellen nehéz meccset ígért számunkra, de amit kaptunk, az talán még Hajdú Petike médiamegjelenéseinél is keservesebb vizuális élményt juttatott e hajnali órán, ha ez lehetséges egyáltalán.

Tudtuk, hogy több világklasszis vagy ahhoz közelítő sztárja is van a dél-amerikaiaknak, de bíztunk a nagyobb kézilabda-kultúrában és a rutinunkban. És gyorsan kiderült, hogy bízhatunk az ellenfél edzőjében is, aki két legjobb játékosát, a zseniális Amorimot (Szkopje) és a nagy harcos Piedadét (Hypo) padoztatta az első játékrészben, ennek megfelelően, nagyszerű húzások utáni jobb oldali befejezésekkel ( a birodalmi lépegetőre emlékeztető brazil 3-as védőknél könnyedén megszerzett előnyöket kamatoztattuk), valamint a számunkra olyan természetes Katikapusparádéval 5 góllal megléptünk. Mindössze az volt figyelmeztető jel, hogy Tóth Timit itt is nagyon figyelték, illetve a bal oldali vonal melletti kontratámadásainkat nagyon kiismerték, Görbiczet félpályánál letámadták, jobbról nem tudtuk végigvinni a megszerzett labdák utáni ellencsapásokat.

A 2. félidőben vagy a kedves brazil edző kapott új szerkezetet a koponyabelsejébe vagy a játékosok a háta mögött döntöttek úgy, hogy győzni akarnak, hiszen az 1. félidő végén már góllal bemutatkozó Amorim maradt a pályán (10 gól, 4-5 kiállítás, gólpasszok), és nyitott védekezésre váltottak. Mivel Kórea a csoportunkban van, nyilván sokat gyakoroltuk a taktikát ez ellen, de a taktika halvány nyomait sem lehetett felfedezni. A húzás értelemszerűen nem működött, vártam-tuk volna, hogy befutásokkal szétziláljuk őket. Most este fél 10 van, még nem láttam egyet sem… Pigniczki a padon várta, hogy kivegye Amorimot, Szűcs úgyszintén több lehetőséget kaphatott volna. Elmaradt az időkérés, elmaradt a nyitott védekezés ellen már annyiszor beváló 3 irányítós játék Piga esetleges befutásaival, nem tudtuk leszorítani a falat. Összegezve: újra megcsodálhattuk Hajdú kapitánynak a ffi válogatottnál már régebben megtapasztalt tehetetlenségét. Ennek ellenére simán nyerhettünk volna, ha a heteseket, ziccereket csak egy kicsit jobban lőjük. A végén isteni szerencsével és Tomoriék remek helyzetfelismerésével jutottunk ponthoz, ami még sokat érhet.

Ki kell emelni Hajdú mágus mellett Egri Viktor teljesítményét is. A megszokott humoroskodó, unszimpatikus stílusa mellett ezúttal szabályismeretből is elégtelenre vizsgázott. Sajnos a rengeteg útánanyúlás és nyújtottkezes lökés akkor is 2 perc, ha mi követjük el. A 2. félidőben 2-3 ítéletével valóban vitatkozhatnánk a bíróknak, ám az 1-ben nekünk jött ugyanannyi ítélet, amit az ellenfél viselt nehezen, összességében jól fújtak a síposok!

És hogy mire számíthatunk a továbbiakban: kegyetlen erősre sikeredett a csoportunk, jóval tartalmasabbak a svédek, a brazilok, mint vártuk, a koreaiakról nem is beszélve. Az oroszok talán kicsit lassabban melegednek be, és a lassabb lebonyolítás miatt nem fog kijönni a hosszú padjuk és a fizikai erejük, ezúttal szerintem a norvégok és esetleg a távol-keletiek is erősebbek lehetnek náluk. A mi csoportunkban Dél-Kórea detronizálta a németeket, akiknek élet-halál meccs következik ellenünk, 50-50% esély van mindkét oldalon, aki győz, még álmodhat éremről, a vesztes könnyen lehet a 8 között egy norvég erődemonstráció áldozata. Ők, a románokkal karöltve, kényelmesen készülődhetnek a negyeddöntőre, s ez lehet a legnagyobb esélyünk egy esetleges magyar-román meccsen a 8 között. Tippem: 1. Norvégia, 2-3. Kórea és Oroszország, attól függően, hogy a csoportban mi lesz a továbbiakban, esetleg mi és a románok a bronzért harcba szállhatunk. Számunkra a 3-4. hely csodás bravúr, az 5-6. hely is tisztes helytállás lenne.

Néhány szó még a férfiakról. Mivel itt se fog szerintem érvényesülni a hosszú dán kispad, ezért a francia-horvát 1 soros válogatottaknak lehet nagyobb esélyük, persze Balic sérülése mindent megváltoztathat. A németek továbbra is németek, és Wilbek mester dánjai is erősek. A lengyelek számomra kérdőjelek, a spanyolok pedig akkor lehetnek veszélyesek, ha a kapusaik felülmúlják önmagukat és a korukat, de ez esetben bárkit megverhetnek. Kövessük a Eurosport közvetítéseit, hisz a köztv szerint minden nap az amerikai kosárcsapatok meccseit akarja a magyar nézni. Vitray-Hajdú B. és Faragó nagyon hiányzik, Méhes Gabit a labdajátékokra!

Hajrá Lányok, most kell a magyar virtus!

Anita, Koló, Gerevich mester és Ti többiek ott fent, nagyon hiányoztok, örökké velünk vagytok a szívünkben!