De mi volt a pekingi levegőben?

Talán a sportág két vezetőjének nyilatkozata érzékelteti legjobban, mennyire nehéz reálisan megítélni a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai szereplését. A szakembereknek, az elnökségnek sem lesz könnyű: ki és miben hibázott, hogyan lehetett volna még szebb a szereplés, lehet-e, érdemes-e egyáltalán bűnbakot találni.

Baráth Etele elnök még a helyszínen arról beszélt, romjaiban hevert, amíg nem lett meg a második arany, ami lényegesen felvidította. Angyal Zoltán kapitány hazaérkezése után úgy értékelt, az egyik szemünk sír, a másik nevet, de hát éppen ilyen egy olimpia.

Mindkét nyilatkozattal egyet lehet érteni, mert a kajakosok, kenusok tettek a legtöbbet azért, hogy ne legyen ciki a magyar szereplés. Ha olyan szerencséjük lett volna, mint Sydneyben, és négy aranyat nyernek, akkor minden sokkal szebb lehetett volna. Fel sem merült valamennyi szakág gondjának, pótolhatatlan veszteségeinek emlegetése.

A négy aranyhoz most még csak szerencse sem kellett volna, de Kovács görcse, illetve Kammererék öngyilkos taktikája megakadályozta a még nagyobb sikert. Mi több, két érmük nagyon hiányzott a végelszámolásnál.

Mert önmagában az eredeti célkitűzés, az öt vagy hat érem megszerzése nem sikerült a kajakosoknak. Azt álmában sem gondolhatta senki, hogy Kovács az elmúlt évek eredményei alapján leszorulhat a dobogóról.

Roppant nehéz megmondani, mennyire volt ebben benne az edzőváltás körüli hercehurca, de azt már utána mindenki beismerte, Kovácsot csak idegileg lehet elrontani. Fejben viszont Kovács nem volt ott, nem tudott felpörögni, ami önmagában akár nevetséges is lehet, mert mégiscsak négy évet készült rá. Ám hogy mégis rendben lehetett fizikai felkészülése, és hogy lelki tartása is van, arra példa, hogy párosban - egy órával a kudarc után - aranyat nyert Janiccsal.

Nyilván el lehet gondolkodni rajta, hogy neki az egyest fel kellett volna-e áldoznia, mert Benedek Dalma ugrásra készen állt. Nyilván az is felmerült, egy pszichológussal meglett volna-e az érem, egész pontosan az arany, mert Kovács ezért áldozott négy évet az életéből.

Mondjuk garancia arra sem lehetett volna, hogy Benedek nyer, de talán pihenten, másra nem koncentrálva nagyobb esélye lehetett volna. Angyal azt mondta két hónappal az olimpia előtt, csalódás, ha nem lesz három érme a szakágnak.

Angyal mindvégig nagyon következetesen állt ki a Janics, Kovács párosért, amelyikről Fábiánné Rozsnyói Katalin hallani sem akart. A kapitány karakánsága kellett a címvédéshez. Az elnök is kifejtette a véleményét erről, és azt mondta, Fábiánné emberileg tévedett Janiccsal kapcsolatosan.

Kammererék helyzete más. A háromszoros olimpiai bajnok a négyest már nem akarta, mert nagyobb esélyt látott a páros sikerére. Végül mindkettő az ötödik helyen ért célba.

Kammerer az ezres verseny után egy nappal később is kitartott álláspontja mellett, miszerint nem kezdtek túl gyorsan, mindig ilyen erősen szoktak, de az elnök nem értett vele egyet, és azt magyarázta, a hőségre nem készültek fel.

Kammerer Kovács negyedik helyét látva értetlenkedett, és csak annyit mondott: „lehet itt valami a pekingi levegőben.” A magyarázat nyilván nem szakmai, de a szakmai sem maradhat el.

A helyszínen már felmerült, talán Sári Nándor tévedett, ő készítette ugyanis mindkét férfi versenyzőt, és az olimpiai hajrában Kovács Katalint.

A kenus szakág két érmet hozott, Vajda Attila favorithoz méltón lapátolt, Kozmann György és Kiss Tamás pedig egyszerűen hõssé vált. Talán Kozmann hamarosan már másként gondolja, és nem akar mindenáron elszakadni a sportágtól, mert az olimpiai eredmény láttán feltétlenül egy ígéretes páros alakulhatna ki.

Az ezren győztes Vajda ötszázon már nem találta a ritmust, nem tudott ráhangolódni előző napi győzelme után. Huszonöt éves, biztosan nem könnyű kezelni a helyzetét, élete legnagyobb sikere után rátenni másnap egy lapáttal. Ugyan éremről álmodott, végül a kilencedik helyen futott be.