Közepes, kis jóindulattal

A pekingi olimpia előtt három nappal megtippeltük, mit várhatunk a magyar sportolóktól. Optimista és pesszimista álláspont szerint is számításba vettük a lehetőségeket, most pedig jöjjön a sportágankénti értékelés – reálisan.

Asztaliteniszben Jakab János elért egy bravúrgyőzelmet a francia Chila ellen, de a folytatásban a német Süss már jobbnak bizonyult, így nem jutott a legjobb 16 közé. Ez a bravúr egyetlen női versenyzőnknek sem sikerült, így valamennyien a második kör után, a legjobb 32 között búcsúztak, ami közepes teljesítménynek felel meg.

Az atlétáknál volt a legtöbb turista, közülük csak Pars Krisztián és Fazekas Róbert nyújtott értékelhető teljesítményt. Volt, akinek sikerült egyetlen érvényes kísérlet nélkül befejeznie a számát (Olteán Csongor gerelyhajító), akadt olyan sportoló is, aki eltöltött két hetet Kínában, de csak akkor jött rá, hogy sérült, amikor versenyeznie kellett (Zsivoczky Attila tízpróbázó).

Birkózásban előzetesen az aranyérmet sem tartottuk kizártnak, végül egy ezüst lett belőle Fodor Zoltán révén, akitől még edzője is csak ötödik helyet várt. Rajta kívül egyedül Bácsi Péter végzett pontszerző helyen, azaz ha nem is túl sikeres, de elfogadható a szereplésük.

A cselgáncsozóktól a szakágvezető Hangyási László is többet várt, mint a négy hetedik hely. Előzetesen a barcelonai remeklés (egy arany, két ezüst, egy bronz) megismétlése sem tűnt kizártnak, végül azonban még a szerencsés sorsolással bírók sem tudtak elődöntőbe jutni. Hangyási összesen egy hármast adna a sportágnak, mi ezt csak kis jóindulattal tesszük.

Evezésben a Varga–Hirtling-kettős az éremszerzést tűzte ki célul, és érmes helyen végül csak a C-döntőben sikerült végezniük, ahol a japánok mellett a másodikak, összesítésben a tizennegyedikek lettek. Csalódást keltő produkció.

A kajakosoknál a női szakágban volt, aki három aranyéremmel számolt (Kovács Katalin), végül annak az egynek is örülni kellett, miután a négyesnek csak a rajtig volt esélye a németek ellen. A férfiaknál a két biztos favorit közül csak Vajda Attila hozta az aranyat, a Kammerer, Kucsera páros még a dobogóra sem ért oda. A kenusoknál a Kozmann, Kiss kettős emberfeletti teljesítménnyel lett harmadik, a többiek a pontszerzésnek is örültek. Szereplésükről mindent elmond Angyal Zoltán szövetségi kapitány nyilatkozata, miszerint az egyik szeme sír, a másik nevet.

A kerékpárosok is látták Kínát, szereplésükről több pozitívum nem nagyon mondható. A legtöbbre taksált Bodrogi László gyengén teljesített, messze elmaradva a várakozástól csak 27. lett az időfutamban.

A női kézilabda-válogatott negyedik lett, ez dicséretes teljesítmény, de a csapat mindössze egyszer, a románok ellen játszott igazán jól. Ennek ellenére dicséretet érdemelnek, hiszen Görbicz olimpia előtti égési sérülése, Tóth betegsége és a végig remeklő Vérten súlyos sérülése után lettek negyedikek.

Az ökölvívók vezetői a pontozók furcsa szemléletében és a pénzhiányban látták a gyenge (általuk közepesnek minősített) teljesítmény okát. Az öt magyar bokszoló mindössze egy meccset tudott nyerni. Ha a meccseiket lebontanánk menetgyőzelmekre, még siralmasabb lenne a mutató.

Az öttusázók sem remekeltek, hiszen előzetesen mindkét számban aranyesélyben gondolkoztunk. Ezzel szemben idén 19., 20., 24. és 26. helyezéssel zártunk. 1956 óta nem volt rá példa, hogy magyar öttusázó ne szerezzen érmet olimpián, ez mindent elmond a teljesítményükről.

A súlyemelő Baranyai János szereplését nem lehet értékelni, hiszen gyakorlata közben súlyos sérülést szenvedett.

A sportlövők is érmekért utaztak Kínába, végül egy hatodik hely lett a legjobb teljesítményük. Dicséretet csak Igaly Diana érdemel, hiszen Athén olimpiai bajnoka volt azon kevés magyar sportolók egyike, aki elismerte, ő rontott, saját hibájából lett csak 13.

Teniszben Szávay Ágnes hozta az idén megszokott formáját, azaz az első fordulóban búcsúzott a hazai Cseng Csie ellen, míg párosban szintén az első meccsüket bukták el Arn Grétával egy japán páros ellenében. Kétes dicsőség, de a magyar teniszező volt az olimpián az egyetlen kiemelt, aki az első fordulóban búcsúzott.

Tornában és a szörfösöknél nem született meglepetés, azaz a magyar versenyzők helyezés nélkül zárták a játékokat.

Az úszók voltak a legtöbben a magyar delegációban, és bár csak Cseh László szerzett érmet, többen is kiválóan teljesítettek, az országos vagy saját rekordjukat megdöntve értek el pontszerző helyezést. Az egyetlen csalódást keltő szereplés Kovács Emeséé volt, akitől sokan titokban érmet vártak, és még a döntőbe sem jutott 200 pillangón.

A férfi vízilabdázókról nem lehet mit mondani, hiszen 2000 óta nem kaptak ki olimpián, zsinórban harmadszor lettek olimpiai bajnokok, és a döntőben meggyőző játékkal verték a korábban a szerbeket is búcsúztató amerikaiakat. Hibátlan teljesítmény.

A nők ugyanakkor hiába játszottak remekül a csoportküzdelmekben és verték a későbbi olimpiai bajnok hollandokat, az elődöntőben kikaptak tőlük, így odalett az aranyesély. A bronzmeccsen aztán hiába vezettek az ausztrálok ellen, végül büntetőkkel kikaptak, így arany helyett még érem se lett, a kiváló helyett csak jó a teljesítményük.

A vívók teljesítménye hatalmas csalódás – kivéve a bronzérmes Mincza Ildikót -, hiszen előzetesen a férfi párbajtőrözőktől, a kardozóktól és a női tőrözőktől is érmet reméltünk, ez végül csak a párbajtőröző Minczának sikerült. Bár a vezetők közül többen is a pénztelenséget és a körülményeket okolják a siralmas szereplésért, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea véleménye szerint először mindenkinek magában, és saját szakágában kellene rendet tennie a vádaskodások helyett.