Janics és Kovács bearanyozta a szombatot
További Peking 2008 cikkek
Fél hajóhossznyi előnnyel nyerte a női kajak párosok 500 méteres versenyét a Janics Natasa, Kovács Katalin kettős, megszerezve ezzel a magyar kajak-kenusok - és a teljes olimpiai külöttség - második aranyérmét. Sajnos a másik négy magyar érdekeltségű kajak-kenu döntő már nem hozott több érmet.
Az erősebb számában, ezer méteren pénteken csak ötödik helyen végző Kammerer, Kucsera egység a rossz rajt után a mai rövidebb számban csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Szintén egy hellyel csúszott le a dobogóról kajak egyesben a sokáig élen álló Kovács Katalin, a férfiaknál kajak egyesben Vereckei Ákos a hatodik lett, míg a kenusok egyéni versényben pénteken aranyat szerző Vajdának a rövidebb táv nem jött össze, csak a kilencedik lett.
A magyar kajak-kenusok így 2 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szereztek az olimpián, ezzel kajak-kenuban hazánk a második lett Németország mögött. Árulkodó szám az is, hogy a magyar küldöttség eddigi kilenc érméből négyet a távozó Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapata szerzett.
A magyarok tizedik érmét, egy bronzot, a női kézilabdázók gyűjthették volna be, ők azonban, akárcsak pénteken a női pólósok, elbukták a bronzmeccset. A Dél-Korea elleni kisdöntőben szünetben még 15-13-ra vezettek. Bár végül 33-28-ra kikaptak, emiatt a - második félidőben orosz bírók által némileg megtámogatott - koreai győzelem miatt nem kell szégyenkezni.
A döntőben a norvégok átgázoltak az oroszokon, és végül hétgólos, 34-27-es győzelmet arattak. Az ötödik helyet a Kínát legyőző franciák, a hetedik a svédeket verő románok szerezték meg.
Lejátszották a döntőt a férfi futballtornán is, Argentína 1-0-ra verte Nigériát a Kassai Viktor által vezetett meccsen, így megvédte négy évvel ezelőtt szerzett olimpiai bajnoki címét.
Női röplabdában Brazília nyert, a döntőben az Egyesült Államokat győzték le 3-1-re, harmadik lett a házigazdák kubaiakat ugyanilyen arányban megverő válogatottja. Kikapott Kuba baseballban is, a címvédő csapatot Dél-Korea győzte le 3-2-re.
Egy magyar érdekeltségű versenyszámot rendezték még szombaton, a hegyi kerékpárosok versenyében Parti András a középmezőnyben ért célba. Az ötven indulóból a magyar sportoló a 23. helyen végzett. Az utolsó helyen a zimbabwei Antipass Kwari végzett, aki hiába edzett - legalábbis honlapja szerint - oroszlánok és elefántok között.
Nem jutott a döntőbe a BVSC 42 éves pingpongosa, a négy közé is nagy meglepetésre bejutó Jörgen Persson. A svéd, aki már a húsz évvel ezelőtti szöuli olimpián is részt vett, úgy kapott ki 4-1-re Vang Haótól, hogy az elvesztett négy szettből háromszor csak 11-9 arányban maradt alul.
Újabb két doppingügy került napvilágra szombaton, az egyik egy kenyai futóé, Elizabeth Muthokáé, aki nem vehetett részt az olimpián, mert még júniusban hazája bajnokságán bukott. Tiltott szert találtak a 105 kilós súlycsoportban hatodik helyen végzett ukrán Igor Razoronov szervezetében, a sportoló eredményeit valószínűleg megsemmisítik, ahogyan ezt megtették a kubai Angel Valodia Matoséval.
A plusz nyolcvan kilós súlycsoportban bronzmeccset vívó tékvandós 3-2-es vezetésénél félbeszakították a meccset, mondván: túl sokáig tartott a kubai ápolási szünete. Matos ezen annyira feldühödött, hogy megrúgta a mérkőzésvezetőt és egy ellenőrt. Tettéért - vezetőedzőjével együtt - örökre eltiltották a nemzetközi versenyekről, és az olimpiáról is diszkvalifikálták.