Magyar maffia kardvívásban az olimpián
Negyven vagy ötven évvel ezelőtti mondás: egy nemzetközi vívókonferenciát magyarul is meg lehetne tartani, annyi a szakemberünk szerte a világban. A helyzet azóta keveset változott, sok edző távozott Magyarországról. Az 1988-ban győztes magyar férfi kardcsapat öt tagjából négyen különböző országokba vetődtek. Bujdosó Imre Koblenzbe szerződött, Szabó Bence a magyar kapitányi poszt után Venezuelát vezeti, Nébald György a magyarokat. (Csongrádi László Ausztriában ad leckéket, egyelőre még nem nevelt bajnokot.)
A három egykori csapattárs ellenfél is lehetne az olimpián, most mégis egymást segítve készülnek. “Az igazsághoz tartozik, hogy nem vagyunk egy ágon, ezért senkit sem bánt, ha egymással kalapálnak a lányok” - árulta el Bujdosó.
“Nemcsak hármunk közt példás az együttműködés, tágabb a kör. Németországban már készültünk együtt, aztán Hongkongba megyünk Decsi Andráshoz, ő a szintén a női versenyben induló Csót készíti fel. Az akklimatizációra a városban sor kerülhet, és ott már csatlakozik hozzánk a spanyol lányokkal és fiúkkal Navarette József. Természetesen Nagy Orsolya is velünk tart. Szóval, határokon átívelő az együttműködés, halljuk is magunk mögött, hogy magyar maffia működik a kardvívásban” - jegyezte meg Bujdosó Imre, aki lányát készíti fel.