Nem hisztériáztak a kimaradó vízilabdások

2008.07.02. 07:41 Módosítva: 2008.07.02. 07:41
Ahogy ez elmúlt tizenegy évben, ezúttal sem borult ki egyik vízilabdás sem, miután megtudta, a keretszűkítés után nem számít rá Kemény Dénes kapitány az olimpián. A szakembernek öt hét alatt kellett döntést hoznia. Az augusztusi olimpia előtt a pénteken kezdődő Eb-n is meg kell mutatnia a csapatnak az erejét.

A harmadik olimpiai bajnoki sikerére készülő Kemény Dénes májusban nyilatkozta, nem olyan játékosokra van szüksége, akik megelégednek azzal, hogy bekerülnek a csapatba, nyerő emberek kellenek neki.

A kapitány filozófiája, hogy egy nagy győzelemhez hét, de inkább nyolc nyerő emberre van szükség, aki nem ijed meg a lehetőségtől, biztos kézzel használja ki esélyeit.

A szakember hétfő este húzott egy vonalat, eldöntötte, melyik tizenhárom tag alkotja az alapcsapatát, és éppen azt akarja tesztelni a malagai Európa-bajnokságon, hogy akiket kiválasztott, mennyire elégedettek önmagukkal. Ha már ott vannak az olimpia kapujában, képesek-e még jobban játszani?

A kapitány kiemelte, öthetes felkészülés után hozta meg döntését, és tapasztalatai alapján ez a legjobb tizenhárom. Nem tagadta, néhány poszton kis különbségek voltak jelöltjei között, de mégiscsak volt minimális differencia. A két olimpiai bajnok, Gergely István és Steinmetz Ádám emiatt maradt ki.

Kemény elmondta, folyamatosan beszélgetett játékosaival, így nem érte őket váratlanul a döntés. A kimaradók közül mindenki kulturáltan fogadta, hogy van nála jobb. Elismerte, volt, akire jól, ösztönzően hatott a versenyhelyzet, de volt, aki nehezebben bírta a feszültséget.

Kapusposzton nem hozott meglepetést a választás, Szécsi Zoltán világklasszis, ha netán le kell cserélni, Nagy Viktor a pimaszságával pótolhatja. Neki fekszik a csereszerep, képes lendíteni a padról beszállva a csapaton.

Három balkezessel – Benedek Tibor, Madaras Norbert Kiss Gergely – játsszunk ezúttal is, ez sem meglepő, nincs még olyan válogatott, amely a rossz kéz oldaláról olyannyira erős lenne, mint a magyar.

Kemény a Varga testvérektől reméli a fantáziát, a váratlan dolgokat, akik a Vasas Euroliga-menetelésében döntő szerepet játszottak. Technikailag mindketten tökéletesen képzettek, jól lőnek, nem annyira ismerik őket a riválisok.

Varga Tamás visszakerült, kiemelkedő játékosa lett a Szegednek, és nyilván nem volt hátrány, hogy a csapat edzője Kásás Zoltán lett, aki Kemény segítője is. Varga nyerő típus, erős, az ellenfél centerét is képes kikapcsolni a játékból.

Steinmetz Ádám kimaradása sem igazán meglepő, a tavalyi vb-re sem utazott már, az egri Kis Gábor ment helyette. Steinmetznek nem véletlenül kell edzésben maradnia, ha Kissel vagy Molnárral nem lenne elégedett a mester, be lehetne vetni.

Szívós Mártont Hosnyánszky Norbert szorította ki, aki Firenzében meghatározó ember lett, fontos gólokat lőtt, a felkészülési tornán már-már vezérré vált. Szívósnak így valószínűleg nem adatik az olimpiai szereplés, pedig nagyapja és édesapja is olimpiai bajnok, ha aranyérmes lenne, történelmet írhatna.

Kásás Tamás és Biros Péter csapattagságához kétség sem férhet, harmadik olimpiájuk pluszmotivációkat adhat nekik.

Előtte azonban sikerrel kell megvívni a malagai Európa-bajnokságot, ami önbizalmat adhatna a társaságnak. Kivált, ha igazolják, nem felejtettek el nyerni, és csak sorozatos balszerencse miatt szerezték sorban az ezüstöket.

A magyar csapat Eb-programja:

Magyarország-Horvátország, július 4. 19.30

Magyarország-Szlovákia, július 5. 11.00

Magyarország-Görögország, július 6 12.30

Magyarország-Montenegró, július 7. 19.30

Magyarország-Spanyolország, július 8. 21.00