Nőnappal kezdődött a pekingi olimpia

2008.08.09. 08:53 Módosítva: 2015.05.21. 05:22
Kézilabdázóink nyertek, a cselgáncsozó Csernoviczki és a vívó Nagy Orsolya a nyolcaddöntőben elbukott, előbbi a vigaszágban reménykedhet. Az első arany egy cseh légpuskásé, az első kínai arany egy súlyemelőé, mindkettő olimpiai csúcsot döntött. Összefoglaló.

Nővel ébredni mindig jó, nőkkel talán még jobb. Talán erre gondoltak a pekingi olimpia programjának összeállítói is, amikor az első játéknap hajnalára - ottani idő szerint délelőttjére, kora délutánjára - főleg női versenyszámokat tettek. Az első aranyat is sportolónő, a cseh Katerina Emmons nyerte. Ráadásul nem is akárhogyan: olimpiai rekordot és egyben világcsúcsbeállítást jelent a 10 méteres légpuskában első helyet jelentő 503,5 körös eredménye. Ebben a számban magyar versenyző is volt, Tóth Anita azonban 390 körös teljesítménnyel csak a 35. helyet szerezte meg. Igaz, az ő erősebb versenyszáma az ötven méter; hogy mennyivel erősebb, csütörtökön kiderül.

Jobban kezdte a napot a női kardozó Nagy Orsolya, aki a 2005-ös világbajnok francia Anne-Lise Touya legyőzésével a 16 közé jutott. Itt azonban az egy évvel későbbi világbajnok, jelenleg is világranglista-második amerikai Rebecca Ward könnyedén kiejtette őt.

Hasonlóan szerepelt a cselgáncsozók 48 kilós súlycsoportjában induló Csernoviczki Éva is. Neki egy perc is elég volt arra, hogy maga alá gyűrje 18 éves brazil ellenfelét, Sarah Mendest. Ezt követően a nyolcaddöntőben a négyszeres Európa-bajnok román Alina Alexandra Dumitruval találkozott, akitől kikapott; így most abban bízhat, hogy Dumitru a későbbiekben szerepel olyan jól, hogy a vigaszágon őt is továbbviszi. Ha Csernoviczki nyerni tudott volna, már meglenne az első magyar olimpiai pont.

Pontja viszont van, kettő is, a női kézilabda-válogatottnak, amely Svédországot verte a kézilabdatorna nyitómeccsén 30-24-re. A meccs simán indult - negyed óra elteltével már öt góllal is vezettünk - , a vége is sima lett, de szünetben még csak egy, és tíz perccel a vége előtt is csak három gól volt az előnyünk. A meccs legjobbja Pálinger kapus volt, Görbicz és Vérten 7-7 gólt dobott. A csoport másik meccsét délután játsszák a németek a brazilokkal.

A magyarok közül kerékpáros Bodrogi László is elkezdte az olimpiát, ám az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében nem ment végig, a szerdai időfutamra készülve - ebben korábban világbajnoki ezüstérmet szerzett - ismerkedett a pályával.

A nem magyar érdekeltségű hírek közül az első helyre talán az kívánkozik, hogy a lovastusát - a legkorábban, magyar idő szerint fél egykor kezdődő versenyszámot - Tibet-párti tüntetők zavarták meg.
Női röplabdában az olaszok 3-1-re verték a világbajnok oroszokat, kosárlabdában az új-zélandiak éppen csak legyőzték Malit. És megszerezték első aranyukat a kínaiak: a női súlyemelők 48 kilós mezőnyében Csen Hszie-hszia 212 kg-mal, olimpiai rekorddal nyert.