Pars: Ezért tart itt a kalapácsvetés
További Peking 2008 cikkek
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nem hivatalos, de számára biztos forrásból úgy értesült, hogy a pekingi olimpián Pars Krisztián előtt második és harmadik helyen végzett fehérorosz kalapácsvetők első doppingvizsgálata, az A próba pozitív eredményt hozott - jelentette Gyulai Márton, a MASZ alelnöke.
Az orosz Vessport hírügynökség szerdán számolt be arról, hogy Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, mindkettejük szervezetében túl magas volt a tesztoszteronszint.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője, Emmannuelle Moreau az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a NOB fegyelmi bizottsága a hónap végi ülésén tárgyalja az ügyet. A Fehérorosz Atlétikai Szövetség sajtófelelőse, Anasztaszija Marinyina szerint a szervezet eddig semmilyen dokumentumot vagy egyéb értesítést nem kapott az esetleges pozitív tesztekről. Hozzátette: a két versenyző tagadja a vádakat.
A MASZ versenyszervezőktől úgy értesült, hogy a két érintett már le is mondta idénybeli három hátralévő viadalát. Így egyikőjük sem lesz ott vasárnap a szlovákia Dubnicán, szeptember 9-én Zágrábban és a szeptember 13-14-i stuttgarti Világdöntőn.
Gyulai hangsúlyozta: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalosan addig nem jelentheti be, hogy az olimpiai második és harmadik doppingolt, amíg a második, úgynevezett B teszt ezt nem igazolja.
"Korábban akadtak esetek, amikor a B próba más eredményt hozott, mint az A, éppen ezért nem akarnak rágalmazási pereket - tette hozzá Gyulai Márton. - Szintén nem hivatalos, de számunkra megbízható forrásból úgy tudjuk, a két fehérorosz atléta mintáját a második próbához csak szeptember 21-én akarják felnyitni. Nem hinném, hogy addig várnának, ha már egyszer napvilágot látott az első teszt pozitív eredménye. Igaz, a WADA által akkreditált laboratóriumok maximális kapacitással dolgoznak, és nem biztos, hogy van előbb lehetőség a vizsgálat elvégzésére. Márpedig most az idő nem sürget.A versenyzők ráadásul rendelkeznek olyan jogosítvánnyal, melynek értelmében amikor kinyitják a második vizsgálathoz a mintáikat, személyesen jelen lehetnek. Ezt a szándékukat viszont előre kell jelezniük. Azt nem tudjuk, melyik labor elemzi Gyevjatovszkij és Tyihon mintáját" - ismertette a lehetséges fejleményeket az alelnök.
Amennyiben a két fehérorosz B próbája is pozitív lesz, a WADA ezt jelezi a NOB-nak, amely meghallgatásra berendelni a vétkeseket, és kötelezően felteszi nekik a kérdést, hogyan kerülhetett a tiltott szer a szervezetükbe.
"Itt a versenyzők elmondhatják, hogy ártatlannak tartják magukat, vagy egyszerűen el sem mennek, hanem írásban jelzik, nem élnek a jogukkal. Ha véglegesen bebizonyosodik a vétkességük, elveszik az érmeket, majd azt az előreugró versenyzők olimpiai bizottságának kipostázzák. Nem akarok előrerohanni, de ha Pars megkapja az ezüstérmet, nagy ünnepséget rendezünk a tiszteletére" - jelezte Gyulai. "Eddig tőlünk csak elvettek" - utalt a diszkoszvető Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián négy évvel ezelőtti esetére.
Pars Krisztián a Magyar Nemzetnek elmondta, már hétfőn hallott az esetről, először azt hitte, kacsa az egész. Nagyon örülne az ezüstnek, de nem kiabál el semmit, megvárja a B próbát. A fehérorosz kalapácsvetők versenybeosztását furcsállja, a beloruszok év közben gyakorlatilag bujkálnak, csak hazai versenyeiken lépnek fel, majd az adott világversenyen előbukkannak, és hirtelen nagyot dobnak.
Pars szerint ezért tart itt a kalapácsvetés, mert vannak versenyzők, akik hosszú időre eltűnnek, majd hirtelen előkerülnek.
Nagyon sajnálja, hogy nem állhat fel az olimpiai dobogóra, de legalább edzőjének, Németh Pálnak lesz olimpiai érmese. Tudomása szerint már Pekingben tudni lehetett az A próba eredményét, de a fehéroroszok kérték, hogy a B próbáig ne hozzák nyilvánosságra az ügyet.
"A pekingi doppingügyek még nem zárultak le - jegyezte meg Aján Tamás, a WADA elnökségének tagja. - A fegyelmi eljárás megindításához azonban annak egyértelmű megállapítása szükséges, hogy a tesztoszteron kívülről került szervezetükbe. Ha ugyanis ez nem bizonyítható százszázalékosan, az eset nem minősülne doppingvétségnek. Ez az oka és magyarázata annak, hogy bár a kalapácsvetőverseny valóban augusztus 17-én lezajlott, az esetleges doppingvétség bejelentése még várat magára."
A 31 éves Gyevjatovszkijt egyszer már eltiltották, a 2000-es sydneyi olimpia után nandrolonhasználat miatt 2002 szeptemberéig nem versenyezhetett. Kettejük közül a 32 éves Tyihon a nagyobb név, ő az elmúlt három világbajnokság győztese, négy éve Athénban olimpiai ezüstérmet szerzett.
Pekingben a szlovén Primoz Kozmus 82,02 méterrel diadalmaskodott, Gyevjatovszkij 81,61-et, Tyihon 81,51-et dobott, Pars 80,96-tal lett negyedik.
Izotópvizsgálaton a fehéroroszok
Azok a sportolók, akik magas tesztoszteronszint miatt akadnak fenn a doppingellenőrzésen, még a második, úgynevezett B próba előtt izotópos vizsgálaton esnek át - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója. "Az izotóp-vizsgálatra azért van szükség, hogy megállapítsák, külsőleg került-e a versenyző szervezetébe a tiltott szer, vagy pedig a tesztoszteron, amely eleve jelen van az emberi szervezetben, biológiai okok miatt mutatott a normálisnál magasabb értéket. Ha ez az úgynevezett IRMS-vizsgálat azt mutatja ki, hogy kívülről jutott be a szer, akkor nincs vita, a sportoló doppingolt. Ellenkező esetben további összehasonlító vizsgálatok szükségesek.
"Sokatmondó lehet, ha a versenyzőnél a korábbi ellenőrzéseikor is magas volt a tesztoszteronszint - tette hozzá a MACS vezetője. - A B próba csak ellenőrzésre szolgál, ennek elvégzése - ha egyáltalán kéri a versenyző - előtt már kiderül, hogy külső vagy belső okok miatt magas az érték"
Tiszeker megjegyezte: éppen az IRMS miatt kell a megszokottnál hosszabb időt várni arra, hogy kiderüljön, történt-e csalás. Hozzátette: ha a két fehérorosztól az olimpián vettek mintát, akkor biztos, hogy a pekingi laboratórium végezte el az A próbát és végzi el az IRMS-t is, illetve szükség esetén a B tesztet.