Tények és tévhitek a pekingi nulláról

Magyarország a legjobb helyen áll a még aranyérem nélküli országok sorában, de jelenleg messze nincs a legjobb negyvenben. Szlovákia háromnál tart, a csehek kettőnél, nyertek már például a törökök is. Ennél jóval többre számítottunk, még ha a második hét vége is lesz az erősebb. Eddig jószerével csak Cseh László és Mincza Ildikó teljesített erőn felül, más nem nagyon. Miért tartunk itt?

Kipukkant a léggömb

A magyar sport az elmúlt két olimpián erőn felül teljesített, semmi sem indokolta, hogy az atlantai hét arany után Sydneyben és Athénban egyaránt nyolc legyen. Ha az utolsó napi kajak-kenu versenyeken nem fúj a szél, Sydneyben vélhetően hattal zártunk volna. Athén kiugrása sem illik a képbe, ha az előző évek eredményességét nézzük. Pekingre kipukkadt a lufi. Ezt az egyik sportvezető mondta, és nem elborult pillanatában, hanem nagyon is reális helyzetértékelés közben.

A kipukkadás tényén az sem változtat, ha a legvégén öt-hat aranyig eljuthatunk, mert csak a kajak-kenunak és a vízilabdának, legfeljebb még az öttusának lenne köszönhető az eredményesség. De az eddigi versenyeket látva egyáltalán nem biztos, hogy a biztos aranyak bejönnek. A MOB elnöke már két éve azt hangsúlyozza, vékony jégen táncol az élsport, csak az olimpiai eredményesség fénye eddig elhomályosította, a szőnyeg alá söpörte a gondokat.

A rendszerváltás elmaradt

A sportban nem történt meg a rendszerváltás, sok vezető van, aki már húsz éve is vezetett, de az új módszerekhez nem alkalmazkodott. Nem épültek létesítmények, a meglévőket szétrohasztották, senki sem törődött az utánpótlás képzésével, az edzőképzéssel, a menedzserek felkészítésével, a sportdiplomaták pallérozásával. A sportpszichológia is csak pár éve létezik komoly formában. Vannak talán már hárman is, akik ebből élnek Magyarországon. Közben csak az amerikai úszócsapat mellett öt pszichológust alkalmaznak.

Húsz év semmittevése, az egyesületek megsarcolása nem múlhat el büntetlenül. Eközben a világ óriási összegeket áldoz a szakmai munka fejlesztésére, a sportegészségügyre, a kutatásra. Nonszensz, hogy a magyar súlyemelőnek nem volt orvosa, és a kézilabdások mellé is az egész olimpiai csapat orvosának kellett beugrania. A szovjet utódállamok időközben ráerősítettek, meg is látszik az eredményeiken.

Öreg fiúk, öreg lányok

A gyenge utánpótlás miatt elöregedett a magyar csapat. Sokan nincsenek otthon versenyhelyzetben, mert könnyen kijutnak, a feltörekvő generáció nem jelentkezik, tíz gyerekből csak négy sportol. Ez az arány a duplája volt huszonöt éve. A sport nem is olcsó, néhol ötvenezres havi tagdíjakat kell fizetni a szülőknek, ha egyáltalán van pálya, ahová elvihetik a gyerekeket.

A kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Németh András mondta a sydneyi ezüstérem után, hogy a gyerekek jönnek százával a Fradiba, de nem tud nekik termet, labdát adni. Nagy Tímea sikere után hatvanan-hetvenen jelentkeztek a Honvédnál, akiket majdnem el kellett küldeni, mert edzőt nem tudtak adni melléjük. Nem volt rá pénz.

Favoritunk nem is volt

Az igazsághoz tartozik, hogy első hétre igazi topfavorit nélkül érkeztünk, ennek ismeretében talán nem is anyira meglepő, hogy még nem nyertünk. Nyolc éve Kovács Ágnes, valamint Csollány Szilveszter, négy éve Igaly Diána nagyobb esélyesnek számított, mint a mostaniak. A vívók persze sokat segíthettek volna, de történelmi mélypontra süllyedtek.

Folyamatosan hallani, ilyen erős mezőny még talán egyetlen eseményen sem volt. Ez is stimmel. Ezzel együt nem reális néhány sportoló önértékelése. Mert lehet ugyan világ- vagy Európa-bajnok, de pillanatnyilag a mezőnyben van tíz-tizenöt hozzá hasonló képességű versenyző. Jó példa erre a Varga, Hirling evezős egység. Éremért jöttek, a tizennegyedik helyen zártak. Pedig van vb- és Eb-aranyuk.

A magyar sajtó is hibás volt, mert a mezőny erősségét nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, csak azt hansúlyozta, X vagy Y érmet nyerhet, legalábbis korábbi eredményei alapján. Csak olyan versenyző, mint például Mohamed Aida vagy Lőrincz Tamás, van a mezőnyben nyolc, nála jobb legalább három. Úgy alakultak át az erőviszonyok, hogy hét nemzet elviszi az aranyak felét, a maradék százötvenen kell osztozkodniuk a többieknek.

Görcsök

A kudarcot vallottak között kétfajta versenyzőtípus szerepel. Voltak, akik megijedtek a lehetőségtől, és voltak, akik annyira akartak, hogy az lett a vesztük. A birkózó Bácsi Pétert és a cselgáncsozó Ungvári Miklóst lehet utóbbi kategóriába sorolni. Mindketten ütötték a falat, amikor nem sikerült. (Boczkó is belecsapott a táblába, őt is bosszantotta a kihagyott lehetőség.)

Ungvári lehigaddása után elmondta, tényleg szabálytalankodott a vége előtt, nála jobban senki sem sajnálja, hogy elrontotta. "Lehet, még nem vagyok érett arra, hogy olimpiai bajnok legyek. Lehet, a sors épp így akarta, hogy tanuljak ebből a hibából" - mondta.

Mélyrepülés-referenciák

Volt már hasonló mélyrepülés más országoknál is. A franciák 1964-ben egy aranyat nyertek, az angolok 1996-ban szintén egyet. Utána teljesen más alapokról kezdtek építkezni, meg is lett az eredménye. A britek tucat fölött tartanak most. Sokkal többet áldoztak a sportra.

Jelenleg a francia sportlövők kölségvetése több, mint a teljes Magyar Olimpiai Bizottságé. Az angol dzsúdósok ugyanezt mondhatják magukról. Több mint félmilliárd forintból gazdálkodhatnak. Magyarországon a GDP 0,2 százaléka megy a sportra. Hosszú távon a magyar sportfinanszírozás állapota tarthatatlan.