A Philadelphia kiejtette a tavalyi bajnokot

2009.01.12. 10:48
Az NFL történetében először már a főcsoportdöntők előtt kiesett az alapszakasz három legjobb csapata. Csak a Pittsburgh tudott otthon nyerni.

A tavalyi bajnok New York Giants kiesett hazai pályán a Philadelphia Eagles ellen (11:23). Az alapszakaszt 11-4-es mutatóval záró csapat végig hátrányban játszva képtelen volt touchdownokat elérni: öt alkalommal tartózkodtak a Philadelphia 20 yardján belül, de csak 3 értékesített mezőnygólra futotta (messzebbről kihagytak még kettőt).
Hiába kezdett jól Eli Manning, a meccs jelentős részében borzalmasan játszott (15/29, 169 yard, 2 interception), és rendszeresen túldobta az elkapóit.

Az Eagles védelme kritikus helyzetben kétszer megállította a Giants támadósorát, akik negyedikre is próbálkoztak, de sikertelenségük miatt kedvező mezőnypozícióból jöhetett az Eagles.

23-11-es eredmény még soha nem volt az NFL-ben, mert a 11-hez 3 mezőnygól és egy kétpontos safety kell.

Döntő volt, hogy McNabbéknek sikerültek a nagy játékaik, míg Manningéknek egyáltalán nem.

Az agyrázkódás után két héttel pályára lépett Ben Roethlisberger és az NFL legjobb védelme könnyedén verte a San Diego Chargerst, amelyben nem szerepelt a sérült sztárfutó, LaDainian Tomlinson. A meccset Philip Rivers óriási TD-passzával kezdte a Chargers.

Roethlisbergert végre rendesen megvédte a fala, mert a legtöbbet sackelt irányító agyrázkódásának nem tett volna jót, ha megint állandóan leverik. Most csak egyszer került a földre.

Emellett is mindenben a Steelers kényszerítette akaratát az ellenfélre. Egyeduralmukat mutatja, hogy a 3. negyedben a San Diego támadósora 17 másodpercet volt a pályán, akkor eladta Rivers a labdát, vagyis nulla yardot hoztak össze a 15 perc tiszta játékidő alatt.

A Steelers Super Bowl-győzelmének hőse volt Willie Parker az akkor futott 75 yardos TD-jével, de a tegnapi volt az első meccse, hogy 100 yard fölé jutott (146 yard) a playoffban, és ezzel 2 TD-t hozott.

A félelmetes San Diegó-i futó, Darren Sproles nem tudta helyettesíteni kezdőként Tomlinsont, későn jött a 62 yardos elkapása és a 63 yardos visszafutása is, ami után rögtön eladta a labdát Rivers.

Következő forduló

AFC: Pittsburgh Steelers vs Baltimore Ravens

NFC: Arizona Cardinals vs Philadelphia Eagles