Baranyai a legszerencsétlenebb olimpikon

2009.01.23. 09:27
Az év sportja a vízilabda, súlyemelő a legszerencsétlenebb olimpikon, a horvát Eduardo szétrúgása 2008 legborzalmasabb sérülése. Év végi szavazások, értékelés, utolsó rész.

Az ünnepek közötti sportos holtszezonban számos témában kerestük az év legjeit. Így kíváncsiak voltunk, kit tartanak az olimpia legszerencsétlenebb magyarjának, és arra is, melyik volt az év legdurvább sportsérülése. De ugyanígy érdekelt bennünket, melyik volt tavaly az év sportja és a legfeleslegesebb díja is.

A pekingi olimpiát három aranyéremmel záró magyar küldöttség legpechesebb tagjának az olvasók 380 szavazattal a súlyemelő Baranyai Jánost találták. Pedig akkor még nem is tudták, hogy az olimpia tragikus hősének be kell majd érnie 3000 forint honoráriummal. Egyetlen súlyemelőnk könyöke gyakorlata közben kifordult, kificamodott, így fel kellett adnia a versenyt.

Baranyai mögött 322 vokssal a tornász Berki Krisztián végzett. Berki hiába volt Európa-bajnok, a vb-n csak második lett, így nem tudta kiharcolni a részvételt Pekingben.

A harmadik helyre a vívó Mohamed Aidát szavazták. A tőröző tizennégy tus hátrányból kezdte az utolsó elődöntőbeli asszót az amerikaiak ellen, de olyan pazarul vívott, hogy sorozatban szerzett tizenkét pontot. Az asszó közben szétesett amerikai a végén azonban szerzett még egyet, és megnyerte a csörtét, így a magyar együttes a bronzéremért vívhatott.

Az olimpiai szereplésnek köszönhetően az olvasók a vízilabdát választották az év sportjának. Annak tükrében, hogy Benedekék zsinórban harmadszor lettek olimpiai bajnokok, a 2166 szavazattal elért győzelemben semmi meglepő nincs.

A második helyen 2082 szavazattal a 70 év után ismét A-csoportba feljutott jégkorongozók végeztek, miután Szaporóban hibátlan teljesítményt nyújtottak. A harmadik az olimpiáról két aranyérmet is szállító kajak-kenu lett 430 vokssal. A labdarúgás egy szavazattal előzte meg a lósportot.

Az év legdrasztikusabb sérülésének az Arsenal horvát légiósa, Eduardo év eleji lerúgását vélték. Egészen pontosan 1073-an. Február elején a Birmingham City védője, Martin Taylor a találkozó 3. percében úgy szállt bele, hogy kettős lábtörést, bokatörést és többszörös szalagszakadást szenvedett. Eduardo decemberben újra pályára lépett.

A második hely 995 szavazattal a már fentebb említet Baranyai Jánosé, a harmadik Richard Zedniké lett 592-vel. Az év elején még a Florida Panthersben szereplő szlovák hokis nyakát saját csapattársának, a finn Olli Jokinennek a korcsolyája vágta el, véletlenül.

Az év végén komoly és komolytalan szavazások során díjazzák is a sportolókat. Listánk alapján az olvasók 297 szavazattal az aranytapír díjat tartják a legfeleslegesebbnek. Az Olaszországban népszerű, a legközhelyesebb vagy legnagyobb bukást jelentő nyilatkozatért járó díjat tavaly Antonio Cassano kapta.

A szintén az olaszoknál népszerű aranykuka (év legrosszabb futballistája) lett a második (156 szavazat), az arany szemüveg (USA-úszás, Michael Phelps) 122 vokssal a harmadik.