A 100 éve született Rajki Bélára emlékeztek

2009.02.02. 13:37

Emléktáblát avattak a magyar olimpiai mozgalom, a hazai és nemzetközi vízilabda- és úszósport kiemelkedő személyisége tiszteletére hétfőn, a margitszigeti Hajós uszoda előcsarnokában.

Gallov Rezső újságíró, volt sporthivatali elnök, aki hosszabb időn át együtt dolgozott vele, idézte fel Rajki Béla alakját, életútját, külön kiemelve, hogy az 1948-as ötkarikás ezüst után az ő irányításával "sikerült az 1936-os pólós olimpiai aranyat visszahódítani" 1952-ben, majd megtartani 56-ban. "Azt szokták mondani, hogy nincsen pótolhatatlan ember. Ő az volt" - mondta Gallov a 2000 júliusában, 91 évesen elhunyt mesterről.

Megemlékezett néhai szövetségi kapitányáról Gyarmati Dezső, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is, aki az 1956-os, melbourne-i ötkarikás játékokon győztes válogatott csapatkapitánya volt.

Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy Rajki Béla nemcsak a pólóban, hanem az úszósportban is korszakos eredményeket ért el, amellett éveken át betöltötte a kontinentális szövetség, a LEN elnöki, és a világszövetség, a FINA alelnöki tisztét is. Egyidejűleg volt írástudó szakember, szabálykönyvek és oktatófilmek alkotója, sportvezető és edző, akit tisztelet és elismerés övez világszerte mindmáig. A vízilabdás tanítványok nevében két olimpiai bajnoka, Bolvári Antal és Hevesi István leplezte le a születésének 100. évfordulójára készült emléktáblát, úszói közül pedig az olimpiai aranyérmes Temes Judit mondott méltató szavakat. (MTI)