Tóth Krisztina hamar kiesett
Tóth Krisztina mindkét csoportmérkőzését elvesztette, így nem jutott be a negyeddöntőbe Düsseldorfban, az asztaliteniszezők Európa TOP 12-bajnokságán. A viadal honlapja szerint a négy olimpián szerepelt, hétszeres kontinensbajnok Tóth - aki pályafutása során immár 14. alkalommal indulhatott a rangos tornán - előbb a horvát színekben szereplő Boros Tamarától, majd a holland válogatott Li Jiétől kapott ki szombaton, így búcsúzni kényszerült. A Lombard-BVSC svéd légiósa, az olimpiai negyedik Jörgen Persson ugyanakkor két győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé. A résztvevőket négy háromfős csoportba sorsolták, a körmérkőzések után az első két helyezett jutott a kieséses főtáblára, ahol negyeddöntő, elődöntő és döntő vezet a végső győzelem felé. Az elődöntőket és a döntőket vasárnap rendezik.
Eredmények, B csoport:
Boros Tamara (horvát)-Tóth Krisztina 4:2 (-10, 6, 6, -7, 11, 7)
Li Jie (holland)-Boros 4:1 (9, 5, -8, 10, 13)
Li Jie-Tóth 4:1 (7, 3, -10, 9, 9)