Kattints, Dömötör

Akinek volt szerencséje (pechje?) sportszerető családban felnőni, az ezerszer hallotta a történeteket, amelyekben különös módon nagyobb volt a szerepe a közvetítésnek, mint magának a sporteseménynek. Magyarországon ez főleg Szepesit jelentette, a Wembley szétverését és a Lőj, Dömötört. Ezeknek a megfelelője minden civilizált országba létezik, ahogy a későbbi, a kollektív emlékezetbe már a tévés közvetítésekből beszivárgó képeknek és hangoknak is. A közelmúltban azonban megváltoztak a dolgok, és a betevő sportadagot is az internetről szerezzük be.

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az ember egyszerűen nem kapcsolhat be tévét vagy rádiót. Ez jellemzően munka közben szokott lenni, és hála istennek az ember munka közben manapság már igen gyakran ül internetkapcsolattal ellátott számítógép előtt. Sportbaráti mindennapjainkból nyilván mindannyian sorolhatnánk a példákat. Amikor a követni kívánt sporteseményt más kontinensen tartják. Amikor a magyar csapat meccse délután van. Amikor minden stimmelne, csak bent kell maradni a melóban este tízig. A sydneyi és a pekingi olimpia klasszikus esetek voltak, mint ahogy a 2006-os focivébé idegesítően délutáni meccsei is.

Most nem a rádiós és tévés közvetítések legális vagy illegális internetes fogyasztásáról lesz alapvetően szó, ám néhány mondatot ezek is megérnek. Négy-öt éve Magyarországon is van olyan szélessávú kapcsolat, amellyel már lehet élvezni a mindenféle sötét zugokból sugárzott kínai meg arab tévék adásait. Meg persze a magyarokét is, éppen a múlt heti magyar-lett olimpiai hokiselejtezőnél vettem észre, hogy a magyar sporttévéknek is vannak tök jó minőségű illegális streamjei. Ez azonban nem forradalmi újítás, úgyhogy nincs is semmilyen különösebb, az unokáknak majd csillogó szemmel mesélhető varázsa.

Egy fokkal izgalmasabbak azoknak a sporteseményeknek az internetes közvetítései, amelyeket ilyen-olyan okokból másképp egyszerűen lehetetlen. Ezek az okok többnyire terjedelmiek. A közelmúltban két ilyen esemény is zajlott, a Dakar ralli és a Vendée Globe világ körüli vitorlásverseny. Nincs az a tévécsatorna, amely ezeknek több időt szentelne egy esti összefoglalónál, így aki igazán bele van ezekbe bolondulva és igényli az események folyamatos követését, kénytelen az internetre hagyatkozni. Ezzel nyilván mindkét verseny szervezői tisztában vannak, és ennek megfelelően remek weboldalakat készítettek. A még zajló Vendée Globe honlapjának közvetítése különösen példaértékű, van rajta minden a hajók aktuális helyzetének élő követésétől a déli tengereken hánykódó kapitányok műholdon keresztül küldött videós bejelentkezéséig.

Az igazi varázs azonban a netes sportközvetítés két klasszikus formájában van, az eredményjelzőben és a szöveges kommentárban. Az első eset, amikor csak annyit tud az ember, hogy az adott sporteseményen ki szerzett pontot/kapott sárga lapot/úszott világrekordot, a második meg, amikor az optimális esetben jó tollú szerző folyamatosan írásban kommentálja a pályán történteket. Én mindkettőért rajongok. Nagyjából ugyanazért, amiért amellett szokás érvelni, hogy mesekönyvet olvasson a gyerek, ne rajzfilmeket bámuljon, mert így fejlődik a képzelőereje. Az internetes sportközvetítésben éppen az a fura és a jó, hogy a tévénél és rádiónál sokkal modernebb kommunikációs eszközt használ ezeknél sokkal primitívebb, és éppen ennek köszönhetően sokkal izgalmasabb módon.

A szöveges közvetítés az egyszerűbb eset, ahhoz nem kell annyi fantázia. Ma már nincs olyan komolyabb portál vagy híroldal a világon, amely ne próbálkozna ilyesmivel. Ha jól csinálják, a szöveges közvetítés annyira szórakoztató, hogy az ember akkor is figyeli fél szemmel, ha egyébként van lehetősége tévében is követni az eseményeket. A jó internetes kommentátor olyan vicceket enged meg magának, amilyet tévében nem lehet (örök emléket jelentenek a 2006-os vébéről a brit Guardian gyalázkodásai mindennel kapcsolatban, ami ausztrál), és persze publikálja az olvasók által beküldött marhaságokat és érdekes adatokat is. Interaktivitás, progresszió, XXI. század, akármi.

Az igazi művészet mégis a szimpla eredményjelzőkben van. A livescore.com vagy bármely másik hasonló oldal rendszeres látogatása szerdai és hétvégi estéken körömrágtatóan izgalmas és igazi jellemépítő élmény. Egy meccs élő közvetítésének lecsupaszítása a legalapvetőbb adatokra egyszerre forradalmi újítás és visszatérés a hőskorba. Amikor például a múlt hét végén az európai focibajnokságok eredményeit követtem a Livescore-on, egyszerre vagy harminc olyan dráma játszódott le, amilyen semmilyen más médiumon keresztül nem tud.

Vegyük például a hétvége slágermeccsét, a Tottenham-Arsenal londoni derbit. Ez az internetes eredményjelzőn úgy nézett ki, hogy Tottenham-Arsenal 0:0, 17' sárgalap: E. Eboue, 37' sárgalap: L. Modric, 37' sárgalap, piroslap: E.Eboue, 43' sárgalap: G. Clichy. Ez így utólag nem tűnik talán olyan nagyon izgalmasnak, élőben azonban nagyon is az volt. 36 percen át csak a feszült csend, majd hirtelen a közös lapok és a kiállítás. Vajon mi történhetett? Kakaskodtak, miután az egyik felrúgta a másikat? Na de ki és kit? Talán inkább Modric kezdte, mégiscsak ő a balkáni. Vagy az olyan inkább visszaüt? Ezután pedig 63 perc tömény izgalom, kihúzza-e az Arsenal, vagy ettől a nyomi Tottenhamtől is képesek kikapni, aztán a végén még a Hetvenéves Vénasszony előbb repül, mint Scolari. És az agy ugyanígy jár, ha mondjuk teniszeredményeket követ. Minden egyes kettőshiba után képes perceket gondolkodni azon, hogy vajon most akkor mi van, mi játszódhat le a fejekben, van-e innét visszatút. Nincs még egy közvetítési mód, ami ennyire megmozgatná az agyat és a lelket.

Az internetes közvetítésekből talán nem lesz olyan legenda, mint Szepesiből. Nála ugye éppen az volt a lényeg, hogy egy egész ország hallotta és érezte ugyanazt, aztán lehetett is megbeszélni a nagy, közös élményeket másnap az esztergapad mellett. Az internet esetében viszont pont az a jó, hogy mindenki másra gondol. Így megbeszélni talán nem lehet annyi mindent, de hogy a szellem gazdagodik, az garantált.