Ungvári Attila bronzérmes

2009.02.14. 18:11 Módosítva: 2009.02.14. 18:51

A 73 kg-os Ungvári Attila bronzérmet nyert szombaton a 44. cselgáncs Hungária Kupán, a Körcsarnokban. A budapesti viadal a Világkupa-sorozat egyik állomása. A ceglédiek reménysége a bronzcsatában a norvég Martin Thiblinnel találkozott, immár öt mérkőzéssel a tagjaiban. A 20 éves magyar 3:52 perccel a vége előtt egy támasztott dobással vitte földre ellenfelét, amit vazaarival díjazott a bíró, majd 42 másodperccel később egy grúz technikára ugyancsak vazaarit kapott, ami egyben már ippont ért.

"A végére kicsit elfáradtam, mivel bokasérülésem miatt régen dzsúdóztam már egyszerre ilyen sokat. Reggel meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg érmes lehetek, aztán a bronzmeccs előtt az edzőm szólt, hogy szedjem össze magam, ez lesz az utolsó. Hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta az MTI-nek a Karvaly becenévre hallgató dzsúdós. Vasárnap négy súlycsoportban további 16 hazai dzsúdósért szoríthat a Körcsarnok közönsége.

A 44. cselgáncs Hungária Kupa, férfi Világkupa-verseny első, szombati versenynapjának érmesei:
60 kg: 1. Hvang Hjeon Csoj (dél-koreai) 2. Yasmani Piker (kubai) 3. Farid Ben Ali (francia) és Jevgenyij Kudjakov (orosz)
66 kg: 1. Rok Draksic (szlovén) 2. Ebinuma Maszasi (japán) 3. Akimoto Hirojuki (japán) és Jozef Krnac (szlovák)
73 kg: 1. Kioshi Uematsu (spanyol) 2. Ocuka Maszahiko (japán) 3. UNGVÁRI ATTILA és Volodimir Szoroka (ukrán)(MTI)