A kommunizmus is jó ötlet

Biztosan sokan ismerik az esélykiegyenlítő focit, amelynek lényege, hogy a gólt szerző csapat minden játékosa ledönt egy felest. A sportszerető baráti társaságok kedvenc játéka soha nem lesz profi sport, és nemcsak azért, mert a versenysporttal nehezen összeegyeztethető az esemény közbeni masszív szeszelés. Hanem azért is, mert a profi sportokban soha nincsenek egyenlő esélyek.

A fizetési plafon bevezetése szép gondolat, de ettől kiegyenlítődő esélyeket várni a nemzetközi futballban teljesen felesleges. Michel Platini míves szavai, miszerint „veszélyben vannak a labdarúgás által képviselt értékek”, megérintheti ugyan az UEFA-elnök hátországát adó, a futballtérképen alig látszó országok szurkolóit, de akiknek igazából szólt a beszéd, azok már most pontosan tudják, hol lesznek a kiskapuk.

Mert azok lesznek. Ha nem, akkor csinálnak. Azok az orosz oligarchák, akik ilyen-olyan úton privatizáltak maguknak milliárdokat, vagy az arab befektetők, akik hobbiból vásárolgatnak futballcsapatokat, hogy aztán hobbiból rájuk költsék egy közepes méretű afrikai ország éves költségvetését, nem fognak hanyatt esni attól, hogy mostantól nem fizethetnek ki legálisan óriási összegeket a játékosaiknak.

Mert akkor kifizetik máshogy. Pont úgy, ahogy a fizetési plafon intézményét kitaláló amerikaiak is csinálják. Az egyetlen különbség annyi lesz, hogy Európában még annyira sem fogják megpróbálni elrejteni a mutyizást, mint a LeBron James anyukájának juttatott ajándékokat, vagy a Larry Bird-rule hozományaként napvilágot látott ügyeskedéseket az USA-ban. Képmutatásban ők a jobbak, nincs mese.

A kellő mennyiségű pénz többszöröse benne van a futballban. Ha pedig ott van, akkor el kell költeni. Kicsi a valószínűsége, hogy az új szabályok miatt nyakán maradt összegből a Real Madrid a Bernabeu mind a 80 400 székét hátmasszírozós fotelre cserélné, ehelyett ugyanúgy játékosokat fog vásárolni, mint tette eddig is. És ugyanannyiért, mint eddig, csak a pénz egy része nem David Villa, vagy a Valencia bankszámláján landol majd, azaz dehogynem, csak némi kitérő után.

Arsene Wenger (eredeti szakmája közgazdász) gazdasági doppingnak nevezte Roman Abramovics szerepvállalását a Chelsea-nél. Azt mondta, ha az egyik X összeget tesz a csapatába, a másiknak is bele kell tennie legalább ennyit, ha nem akar lemaradni. Nem más ez, mint befektetés, ami ráadásul nem is fizet rosszul, nem véletlen, hogy a Premier League egy vállrándítással intézte el a credit crunchot.

Amikor Amerikában eljött az első lebukások ideje, az emberek kezdték belátni: a fizetési plafon nem több, mint egyszerű parasztvakítás. Vagy ahogy egy amerikai újságíró megfogalmazta: papíron a kommunizmus is jó ötlet, csak ne kellene embereknek végrehajtaniuk.