Berki Krisztián a negyedik helyen bejutott a lólengés fináléjába a tornászok milánói Európa-bajnokságán, az pedig csak egy hajszálon múlt, hogy Hetrovics Marcell és Hídvégi Vid bekerüljön az egyéni összetett döntőbe. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a háromszoros Eb-győztes, címvédő Berki 6,6 pontból indította gyakorlatát, amelyet szinte hiba nélkül hajtott végre, mindössze egy apró tartáshibája volt. A zsűri azonban ezért a rontásért 1,2 pontot levont, ami a magyar szakemberek egybehangzó véleménye szerint irreális volt. "Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, ott vagyok a döntőben, és jó gyakorlatot is csináltam. A bírók elkaszáltak, ez van. A döntőben persze jobb gyakorlatot kell bemutatnom, nem engedhetek meg magamnak még egy kisebb hibát sem, én fogom kezdeni a finálét. Szombaton még edzem egyet, délután pedig megnézem az összetett döntő egy részét, majd pihenek" - mondta a világbajnoki ezüstérmes Berki. Hetrovics és Hidvégi csak egy hajszállal maradt le a szombati 24-es egyéni összetett döntőről, előbbi 25., utóbbi pedig 26. lett, ez pedig azt jelenti, hogy első és második számú tartalékok.