Madridban szemlézik a NOB

2009.05.04. 13:38

Hétfőn megkezdte madridi körútját a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottsága, amely azt térképezi fel, miként áll a 2016-os játékokra kandidáló spanyol főváros az október 2-i helyszínkijelölő kongresszus előtt. A 13 tagú testület a létesítményeket, a közlekedési lehetőségeket, a szállodákat és az infrastruktúrát szemlézi.

Amint Alberto Ruiz-Gallardón, Madrid polgármestere hangsúlyozta: a város készen állt erre a látogatásra, de készen áll a 2016-os ötkarikás játékok megrendezésére is.

"Nem díszítettünk fel semmit, azt szeretnénk, ha a valóságot látnák vendégeink, azaz egy erős, élhető és sportszerető várost, melyben a létesítmények 77 százaléka készen van" - tette hozzá Ruiz-Gallardón, aki a helyszínkijelölés szempontjából döntő fontosságúnak nevezte a mostani látogatást. Spanyolország 1992-ben Barcelona révén már otthont adott egy olimpiának, de Madrid még nem volt házigazda. Madrid mellett Tokió, Chicago és Rio de Janeiro maradt versenyben a 2016-os nyári olimpia rendezéséért. Döntés október 2-án lesz Koppenhágában. (MTI)