Akut patkósérülése miatt kihagyja a május 23-i Haydock Park-i futamot Overdose. A veretlen négyéves a 100 ezer fontos Temple Stakes-en indult volna Angliában, de bal első lába még mindig sérült, nem terhelhető.
Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, az utóbbi napokban Overdose nagy francia ellenfele, Marchand d’Or kovácsa, Max Fournier kezelte a pej mén fájós lábát.
Fourniert a világ legjobb lovaira kérik fel, Mikóczy szerint a franciának óriási szakmai kihívás Overdose meggyógyítása. Péntek este a fájós bal első patára Fournier-nek sikerült patkót ragasztania, szombaton megtalálta a gyulladás helyét és a tályogot is el tudta távolítani. Ennek érdekében oly mélyen kellett behatolni a pata szarurétegébe, hogy mindenképpen időt vesz igénybe, amíg a pata regenerálódik, és terhelhetővé válik. Szombat estére a ló sántasága nagy mértékben javult, Overdose enyhén terhelni kezdte a lábát.
Vasárnap hajnalban a jobb első lábára is patkót ragasztott, a ló jól bírta a műveletet, így a két hátsó lábán is patkót cserélt, klasszikus, hagyományos módon, tehát szögelve. Fournier hazautazott, de két hét múlva visszajön.
"A jövő héten még nem lehet a lovat nyergelni, maximum reggel és este egy sétára kihozni. Ez viszont szükséges ahhoz, hogy Overdose teljes mértékben rendbe jöjjön. Nem indul a Haydock Parkban, hiszen csak a verseny időpontjában kezdheti el a könnyű munkákat. Végleg eldőlt, hogy a május 23-ai futamból a legrövidebb időn belül töröljük, elméleti esély sem maradt arra, hogy a Temple Stakes-en részt tudunk venni." - mondta Mikóczy.
A kezelések után minden remény megvan arra, hogy Overdose a két júniusi ascoti futamon már teljesen egészségesen állhasson starthoz.
Overdose idei programja
06.16. Ascot, King's Stand Stakes
06.20. Ascot, Golden Jubilee Stakes
07.10. Newmarket, July Cup
08.30. Baden-Baden, Goldene Peitsche
10.04. Párizs, Longchamp, Prix de l'Abbaye vagy Japán, Nakamaya, Sprinters Stakes
11.07. Kalifornia, Santa Anita, Breeders Cup vagy Melbourne, Flemington Park, Pattinack Farm Classic
12.15. Sha Tin, Hong Kong Spirit