Ezüstérmes a magyar női csapat a székesfehérvári öttusa Vk-n

2009.05.16. 22:07

Legjobb magyarként Kovács Sarolta a hatodik helyen végzett a női öttusázók székesfehérvári Világkupa-versenyén. Győzött a litván Laura Asadauskaite, az ezüstérem a kétszeres világbajnok francia Amélie Cazénak, a bronz pedig az orosz Jevdokija Grecsicsnyikovának jutott. A sorozat harmadik állomásán csapatban is hirdettek végeredményt - ez Vk-versenyeken nem általános gyakorlat -, s ebben a Kovács, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila trió a lengyelek mögött második lett. A dobogó harmadik fokára a britek állhattak fel.
A küzdelmek csütörtökön kezdődtek, a selejtező két csoportjából az első 18-18 jutott a fináléba.


A magyarok közül szombaton még Vörös került az első tízbe, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kilencedikként zárt.
A vívás, az úszás és a lovaglás után Cazé állt az élen, Kovács második, Vörös negyedik volt. A lövészetből és futásból álló kombinált számban aztán többször változott a helyzet az élcsoportban. Kovácsnak az utolsó sorozata nem sikerült, ezzel leszorult a dobogóról, az őszi lovasbalesete után alig két-három hónapja edző Vörös pedig hozta, ami ebben az időszakban tőle várható. Asadauskaite látványos produkcióval került az élre, a futás rajtjánál még csak 14. volt.
"Ahhoz képest, hogy mennyi ideje álltam edzésbe, elégedett vagyok az eredményemmel. A bő egy hónappal ezelőtti, bath-i versenyhez képest annyi változás történt, hogy míg azon a kombinált számban sokan elmentek mellettem, ezúttal már lényegesen kevesebben. Sokat gyakoroljuk az új számot, úgy vélem, ennek meglesz az eredménye" - foglalta össze tapasztalatait Vörös.
Eredmények:
egyéni:
-------
1. Laura Asadauskaite (litván) 5636 pont
2. Amélie Cazé (francia) 5572
3. Jevdokija Grecsicsnyikova (orosz) 5512
...6. Kovács Sarolta 5452
...9. Vörös Zsuzsanna 5364
...15. Tóth Adrienn 5268
...17. Cseh Krisztina 5196
...19. Gyenesei Leila 5172
...32. Bartalis Zsófia 4940
...34. Alekszejev Tamara 4864
...36. Slett Emese 4636
csapat:
-------
1. Lengyelország (Sylwia Czwojdzinska, Paulina Boenisz, Katarzyna Wojcik) 16.136 pont
2. Magyarország I. (Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila) 15.988
3. Nagy-Britannia (Heather Fell, Mhairi Spence, Katy Livingston) 15.636
Vasárnap kísérleti váltóversenyt rendeznek, csapatonként - a szokásos három helyett - két fővel.