Erik, Alexandra
9 °C
18 °C

Kucsera és Benedek duplázott Szolnokon

2009.05.16. 19:38

Kucsera Gábor, Vajda Attila és Benedek Dalma győzelmét hozták a második napi döntők a kajak-kenusok idei első versenyén, a Szolnokon vasárnapig tartó, úgynevezett rangsorolón. Storcz Botond szövetségi kapitány a válogatottságra pályázók számára kötelezővé tette az egyesbeli indulást a viadalon, ennek megfelelően óriási számban érkeztek nevezések. A férfi kajakosok 500 m-es számában - csakúgy, mint egy nappal korábban, 1000 m-en - kilenc előfutamot bonyolítottak le, majd a délutáni finálé az egy kilométeren is győztes Kucsera sikerét hozta. A második helyen Molnár Péter, a harmadikon pedig Benkő Zoltán végzett.


A nők hasonló számában igazi sztárparádét láthatott a közönség a döntőben: Benedek mellett többek között Kovács Katalin, Janics Natasa, Paksy Tímea és Kozák Danuta is ott sorakozott a rajtnál. A futamot aztán a pénteki 1000 m-en is győztes Benedek nyerte Kozák és Paksy előtt, Kovács negyedik, Janics pedig ötödik lett.
A kenusok 500 m-es viadala az 1000 m-en olimpiai bajnok Vajda győzelmével zárult. A szegedi klasszis javított, hiszen pénteken, a hosszabb távon nagy meglepetésre csupán hetedik lett.
Storcz a hétvégi verseny alapján dönt arról, hogy milyen összetételű csapat képviselje Magyarországot a jövő hétvégi, poznani és a június 5-7-én sorra kerülő, szegedi Világkupa-viadalon.
A Sun Kupa szombati döntőinek dobogósai a szövetség tájékoztatása szerint:
férfiak:
K-1 500 m:
1. Kucsera Gábor (Kőbánya SC) 1:37.93 p
2. Molnár Péter (Tiszaújváros) 1:38.24
3. Benkő Zoltán (Graboplast Győri VSE) 1:38.36
C-1 500 m:
1. Vajda Attila (Démász-Szeged) 1:49.23
2. Sáfrán Mátyás (KSI) 1:51.55
3. Volein Viktor (Csepel) 1:52.27
nők:
K-1 500 m:
1. Benedek Dalma (MTK) 1:49.92
2. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:50.40
3. Paksy Tímea (MTK) 1:50.62
4. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:51.13
5. Janics Natasa (Démász-Szeged) 1:51.45

a további program:
vasárnap: döntők 8:50 ó, 10:55 ó, 16:50 ó