Magyar győzelem váltóversenyben a székesfehérvári öttusa Vk-n

2009.05.17. 19:52

A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila páros nyerte a vasárnapi váltóversenyt a székesfehérvári női öttusa Világkupán. Vadász Dóra és Alekszejev Tamara jóvoltából a második helyen is hazai duó végzett. Harmadikként egy brit, kanadai vegyes csapat zárt. Kovács és Gyenesei vívásban, úszásban, valamint a lövészetből és futásból álló kombinált számban is első lett, így hiába rontotta el a lovaglást (11.), fölényesen nyert.
Székesfehérváron hagyományosan rendeznek váltóviadalokat, noha ez a Vk-sorozat más versenyein nem gyakorlat. A szervezők ezzel is lehetőséget kívánnak biztosítani az éles helyzetben történő tesztelésre.
Ezúttal nem a korábban megszokott formátumban zajlottak a küzdelmek, a hagyományos három helyett kétfős csapatok versenyeztek. Az augusztusi, londoni világbajnokságon egyébként lesz vegyes váltó, melyben ugyancsak két öttusázó alkot majd egy csapatot.

Eredmények:
1. Magyarország I. (Kovács Sarolta, Gyenesei Leila) 5556 pont
2. Magyarország IV. (Vadász Dóra, Alekszejev Tamara) 5380
3. Brit-kanadai vegyes csapat (Louise Helyer, Donna Vakalisz) 5374
A versenyben 13 páros - közte négy hazai - vett részt.