Miért nem szarok a magyar edzők?

Megfogadtam, nem írok többet a magyar futballról, fantomsportágról minek, a hazai bajnokság sportértéke kimutathatatlan. Olvasom azonban, hogy fellázadtak az edzők Mezey György doktor ellen, verbálisan hirtelen erősek lettek.

Úgy kezdődött, hogy Mezey sok-sok évi alakoskodás, ferdítés után végre őszintének tűnt, nem bírta visszatartani azt, amit már régóta leplezett magában. Kedden azt mondta, a sok támadás tönkreteszi a hazai mestereket, külföldről akar edzőt hozni Fehérvárra. A mondat második fele a lényeg, mert azt nem tudni, ki bántja a magyar edzőket. Mivel Mezey 1986 utáni életét masszív sértődésben töltötte, neki a legapróbb rezdülés is bántás, ő bármikor tendenciát lát a bírói tévedésekben, és sértődötten megy a tulajdonoshoz panaszkodni.

A magyar edzői szakma elképesztő mélységekben van, megbecsültségében a politikusi szintet közelíti. Az elkurvulásról saját maguk tehetnek, a szakma nem vetette ki a fröccsözőket, kivetette viszont a megszállottakat, akik tenni akartak.

Bölöni László vagy László Csaba azért lehet sikeres jegyzett bajnokságokban, mert szinte semmi nem kötötte őket a magyar futballhoz, amikor szakmájukat tanulták. Mindkét szakembert ismerem: átütően innovatívak, olvasottak, érdeklődőek.

Mezey végre célzott rá: a magyar edző alkalmatlan. Csak nagy kár, hogy időközben ő maga meggazdagodott abból, hogy telekürtölte a sportnapilapot a kilencvenes évek végén, itt van az UEFA képzése, iratkozzon be mindenki. Később derült ki, ez nem UEFA-diploma, a szervezet nem ad ki olyat, ez csak egy tanfolyam, amely az UEFA ajánlásait belerakta a képzési rendszerébe. Perrel fenyegetett, amikor erről valaki írni mert.

Be is iratkoztak azok az edzők is, akik eleve nemet mondtak a modern futballra, hiszen számukra a fizikai felkészítés nem létezett, virtuskodással pedig már nem lehetett meccseket nyerni. Ellenben mindig előszeretettel mutogattak hátrafelé: megszűntek a pályák, hiányoznak a grundok. Ilyen állománnyal ennél többre nem lehet jutni. És mindig sopánkodtak, hogy egy szinttel lejjebb nem készítik fel jól a játékosokat. Még nem tisztázott, mit lehet elrontani azon, ha futni tanítanak valakit. Azt megtanulták, a közegre mindent rá lehet kenni – lehet, ez a tananyag része, enélkül nem érdemes lépést sem tenni.

Verebes Mágus József sokáig nem iratkozott be, ő már mindent tudott a futballról – mondta a nyolcvanas évek végén is –, de erről később. Most Verebes is úgy érezte, ismét meg kell szólalnia, be kell szállnia az edzővitába.

Mezeynek alighanem igaza van, látja a siralmas nívót, azt, hogy az edzők megkapják könnyedén a papírjukat, de nem képzik magukat, egyedül Szentes Lázár több nyelvet beszél, mint a komplett élvonal. Pár éve azon nevettem, hogy Várhidi kapitány kólát sem nagyon tudott kérni a repülőn, nemhogy szakkönyveket olvasni, angolul tájékozódni egy szakmáról. (Mert ez egy szakma, jó lenne ezt is tisztába rakni, nem lehet pár hónap alatt megtanulni.) Várhidi mentegette kollégáit, amikor kapitány volt, arról győzködött, a hazai edzők szakbarbárok. Majdnem leestem a székről. Nem nevesítette, kire, kikre gondolt, bár ezt elég nehéz elhinni mondjuk Pintér Attiláról, még ha bajnokságot nyert is, vagy Hevesi Tamásról.

Hárman végeztek Magyarországról Kölnben – Bicskei, Varga Zoltán és Kisteleki – nyilván átlátták, a jelenlegi edzői kar képtelen lenne bárhová eljutni a német főiskolai követelményrendszerben. (Bicskei majdnem húsz kilót fogyott, mire elvégezte.) Az egyik korábbi kapitány, aki szintén nemet mondott a modern futballra, amikor kezébe vett egy tesztet, dühösen lecsapta, azzal, ha valamit úgy írnak, hogy one, miért úgy ejtik, hogy van.

A magyar edzői kar húsz év alatt alig bírt felmutatni valamit, volt egy pótselejtező 1997-ben, de leginkább az maradt meg a tudatban, hogy megint nagyon megvertek minket általunk előzetesen lenézett ellenfelek, elég csak pár név a közlemúltból: Rabotnicski, Vaduz, Young Boys, Málta.

Maguk az edzők hiába fizettek 900 ezer forintot a pro licences papírért, a fanatizmus már akkor sem volt meg bennük, amikor nekikezdtek. Hogyne jött volna ez le az arcokról Mezeynek. Még rosszabb volt, ha elmentek külföldre, a Milannál vendégeskedő kettőn például ötven kiló súlyfelesleg volt, ami nem segített abban, hogy komolyan vegyék őket.

De röhejes az is, hogy az a Mezey oktatta a többit a szakmáról, akinek a távozása után feltámadt a Vasas, Bozsikkal a hetedik helyről második lett, az Újpestet pedig, ha hamarabb hagyja ott, akkor nyilvánvalóan bajnokcsapat, azóta is emlegetik a drukkerek, ha csak a kieső Haladást megverik, megvan a cím. Mezey ugyanakkor roppant tehetséges volt mindig a szakértelme átmentésében, Orbán Viktor akadémiáján most ő a tótumfaktum, megkerülhetetlen szakmai kérdésekben. Elméleti kérdésekben nincs is értelme vitatkozni vele, nagy szaktekintély, kár, hogy a sportágnak van egy gyakorlati része is. Mi több, szükségszerűen emberekkel kell érintkezni, olyan emberekkel, akik nem állnak olyan magaslaton, mint maga a mester.

És akkor Verebes. Nagyon időszerű volt már, hogy nyilatkozzon, nem tudom, elmondta-e, hogy a lengyeleket megvertük vele 5-3-ra, vagy hogy a Benficához hívták, de nem ment el, mert most nem ez volt a lényeg. Verebes amúgy csak egy dolgot felejt el mondani, hogy annak a lengyel meccsnek volt egy visszavágója is, azon kikaptunk.

Valahogy azzal sem dicsekszik, hogy amikor csapatai átlépték Magyarország határát, egyetlen kupapárharcot nyertek meg. Izlandi volt az ellenfél. Sorolhatnánk, ki ellen maradt alul idétlen meccseken. A Standard ötöt rúgott a Győrnek, a Minszk kilencet, a Dinamo Kijev átszaladt az MTK-n. Mert ami itthon elég volt, az odaát, ahol futnak, ütköznek, már kevés.

Szóval ez a Verebes azt mondja, a magyar edzők nem szarok. Ő már csak tudja, büszkén hirdette a nyolcvanas években, neki nincs edzésterve, mert minek.

A magyar edző nem ismeri az önkritikát, magyar szintről beszél, ami értelmezhetetlen. Ennél még szebb, ha Sipeki-szintű technikáról áradozik. Bevezet a futballba nem létező fogalmakat. Munka helyett ez a legkönnyebb, meg az állandó nyafogás. A sajtó bármennyire is hibás a futball lezüllesztésében, az elvtelen, alaptalan dicséretekkel, az álkérdések megvitatásával, a legnagyobb szelet mégis az edzőké.

A legújabb: a szurkolók bekiabálásain is megsértődnek, vagy ha Roy Keane nem bírja továbbnézni a borzalmat, azon is.

Egyszer annyira megsértődhetnének, hogy többet meg sem szólalnak. Felajánlom adóm egy százalékát a csendért, sokkal elviselhetőbb lenne a magyar fantomfutball.