Öttusa-Eb: közel jártunk a kitűzött célhoz

2009.07.01. 11:03

A magyar csapat három éremmel fejezte be a kedden véget ért lipcsei öttusa Európa-bajnokságot, de nem állt messze attól, hogy az eredeti célkitűzést, a négy dobogós helyezést begyűjtse. "A férfiakkal szemben az volt az elvárás, hogy mindegyik számban végezzenek az első három között, ez azért nem realizálódott, mert Németh Robit kicsengették a lovaglásban, ezzel a csapateredmény elúszott - összegzett az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Marosi Ádám egyéni bronzérme különösen értékes, már csak azért is, mert folytatódott egy sorozat, nevezetesen az, hogy amelyik versenyen idén elindult, mindig dobogóra állt. A férfi váltó második helyének mindannyian nagyon örültünk, mert a kombinált zárószám előtt nem álltak igazán kedvező pozícióban a fiúk, de sikerült felkapaszkodniuk, ráadásul a lövészettel kapcsolatban végre volt egy olyan pozitív élményük, amelyből a későbbiekben lehet építkezni. Eddig mindig egy kicsit megfontoltan célozgattak, most rájöttek, hogy gyorsan is lehet pontosan lőni."

A szakvezető a női válogatottból Kovács Saroltát emelte ki, aki juniorként - még jövőre is az lesz - a hatodik helyen végzett. Ezzel ebben a versenyben teljesült is az eredeti elvárás, és összejött az érem is csapatban, Kovács mellett, Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila jóvoltából. Az Eb-n ezüstérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert összeállítású váltótrió, illetve bronzot Marosi egyéniben, valamint a Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila csapat az úgynevezett hagyományos versenyben. A válogatottak számára most pár nap pihenő következik, aztán fővárosi és tatai edzőtáborozással készülnek a hazai legjobbak az augusztus 13. és 18. között esedékes londoni világbajnokságra. Közben - három hét múlva - országos bajnokság lesz.