A bajnokok felrobbantják a sportiskolákat

Arról még soha nem készült megbízható statisztika, hogy egy olimpiai bajnoki győzelem után hány gyerek választja az új bálvány sportágát. A sport példaképfunkciója általában egy olimpia után a legerősebb, az eseményeket reggeltől estig lehet nézni, ismert mozdulatokat játszanak vissza folyamatosan a tévék, vannak, akik egy közvetítésrészletet is bármikor felidéznek.

Magyarországot az olimpiákon a nyolcvanas évektől a legjobban a kajak-kenusok, az úszók, a vívók, a birkózók és természetesen a vízilabdázók képviselték. A kajak és a vízilabda az utóbbi években dinamikusan terjeszkedik, különösen utóbbinál nőtt lendületesen a létszám.

„Csak a mostani olimpiai győzelem óta ezren kezdték el a sportágat űzni. Amikor 12 éve átvettem az irányítást, 1500 igazolt gyermek versenyző volt az országban, most 7000 van. Mindez az eredmények okozta lelkesedéssel magyarázható” – mondja Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok csapat kapitánya.

A vízilabda 1986-ban történelmi mélypontra süllyedt, kilencedik lett a világbajnokságon a Gyarmati Dezső vezette válogatott. Utána 1997-ig mindössze két érem született. Kemény irányítása óta ellenben mindössze egyszer nem állt – 2001, Fukuoka – a válogatott a dobogón. A bázis robbanásszerű szélesedése kétségkívül ennek köszönhető.

1996-ban még három olimpiai aranyat – Rózsa Norbert, Egerszegi Krisztina és Czene Attila – nyertek az úszók, azóta Kovács Ági révén egyet. Ennek ellenére még mindig népszerű a sportág, elég csak Cseh László vagy Gyurta Dániel példáját említeni.

„Nyugodtan mondhatjuk, Cseh László idol Kőbányán. Mivel a Kőér utcai uszoda kapacitása véges, a pekingi olimpia után el kellett utasítanunk jó néhány jelentkezőt. Őket négy hónappal később értesítettük, hogy már van hely, tanulhatnak úszni. Cseh sikere hatvan vagy nyolcvan gyereket csábított csak szeptemberben ebbe a létesítménybe, és akkor még nem beszéltünk a három kerületi tanuszodáról” – állítja Turi György, a háromszoros olimpiai ezüstérmes edzője. A szakember úgy tudja, hogy Gyurta athéni ezüstje után hasonlóak voltak a számok a Jövő SC-nél is.

Turi is utalt rá, a magyar sport egyik jelenlegi problémája, hogy az olimpia utáni érdeklődési szakaszt nem tudják megfelelően kihasználni a klubok, mert nincsenek megfelelő létesítményeik. Kemény is többször jelezte, az uszodai kapacitás elmarad attól, ahogyan a vízilabdázók száma növekszik. A kézilabdás Németh András már a sydneyi olimpia után panaszkodott, hogy rekordot döntöttek a jelentkezők, de nem igazán tudtak velük mit kezdeni.

„Állandóan csörgött a telefon, miután Nagy Tímea megnyerte az olimpiai aranyait, nagyon sokan szerettek volna vívni. Ugrásszerű volt az emelkedés, de ha nálunk hely még lenne is, nincs elég edző, aki tudna a gyerekekkel foglalkozni. Nem tudunk annyi edzőt fizetni, hogy mindenki sorra kerüljön, egyre pedig nem szabad tíz gyereknél többet bízni, mert romlik a minőség” – ezt már Móna István, a Honvéd vívóinak szakosztályvezetője mondta.

2000 óta a kajak-kenu a legsikeresebb magyar sportág, Szegeden nagyon sokan szeretnének Vajda Attilák, Janics Natasák lenni.

„Nehéz azt mondani, hogy csak a sikeres olimpiának köszönhetően lettek többen a szakosztálynál. Nálunk tudatos munka folyik, nincsenek toborzóink, de a műhelyünkből, a Dózsa György Általános Iskolából Kása Ferenc vezetésével évente így is háromszázan jönnek hozzánk. Kása a lelke a 16 éve működő rendszernek. 16 év alatt Vajda Attila már a csúcsra is ért, ez nem rossz arány. Két másik iskolával is kapcsolatban állunk, de mivel az öltözőinkben ötszáznál többen nem férnek el, és véges a hajóparkunk is, nem terjeszkedhetünk a vakvilágba.

Ha viszont megfelelő pályázatot látunk, akkor megragadjuk az esélyt, mert minél több gyereknek szeretnénk megmutatni a sportágat. Büszkén mondhatom, hogy a szakosztály bő tíz éve száz fővel indult, most pedig ennyien vagyunk, fullon” – magyarázta Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged szakosztály-igazgatója.

Hozzátette, megdöbbentően szembesült az adattal, hogy az általános iskolások közül mindössze kilenc százalék sportol, legalábbis a legújabb felmérések ezt mutatták. „A visszaesés megdöbbentő, hol vagyunk már attól, hogy egy osztályban ciki volt, ha valaki délután nem ment edzésre.”

A sportág népszerűsödése szembetűnő, hiszen amíg 1994-ben 1466 igazolt sportolóval rendelkezett, 2008-ra ez a szám 2519-re nőtt. Jól megfigyelhető, hogy az olimpiák után mindig volt kisebb megugrás, de a hazai világversenyek is elősegítették a növekedést.

A kenusok elsősorban Kolonics Györgynek köszönhetően ötszáz körüli létszámra bővültek 2000 körül, kisebb hanyatlás után 2008-ban lépte át az igazolt versenyzők száma a félezret. Weisz Róbert szakmai igazgató ugyanakkor figyelmeztetett arra, fontos az olimpiai eredményesség, de tervezett, tudatos utánpótlás-nevelés nélkül nem létezhetne a sportág. Kivált, mert itt kell lemorzsolódással számolni, az edzések monotonsága és keménysége a nem túl kitartóakat megtöri.

Ezek a számok nagyságrendileg ezzel együttmég mindig nem vethetőek össze a futball népszerűségével. Jelenleg 78 ezer igazolt futballista van, más kérdés, a szám a nyolcvanas évekkel összehasonlítva százezerrel csökkent. Az ötvenes évek aranykorszakához képest megdöbbentő az eltérés: akkor 300 ezer játékos volt az egyesületeknél.