Életjelet adott a magyar futball

A nyomtatott sajtó optimista volt, mint mindig, amikor egy magyar válogatott meccsre készül, a játékosok fogadkoztak is meg nem is, az átlagdrukker pesszimista volt, mint az utóbbi húsz évben mindig: ezek a gyerekek se viszik többre, mint a felnőttek, lemegy a csoportkör, aztán jönnek is haza Egyiptomból.

A Honduras elleni vereség után fixnek tűnt a kiesés, jött a szokásos – már alig szomorkás – lemondás, sőt, a káröröm. A forgatókönyv ezúttal viszont más lett, a srácok rúgtak hat gólt, nem kaptak egyet sem, nyertek két meccset, csoportelsőként továbbjutottak.

Magyar átlagdrukkernek váratlan az ilyen, nem is volt könnyű befogadni, bár jól esett, csak ott motoszkált, hogy Dél-Afrikát és az Arab Emírségeket vertük meg, ez akár kicsúszott eredmény is lehet, még ha a siker fölényes, majd magabiztos is lett, ezek az országok nem futballnagyhatalmak.

A 16 között jött Csehország, ami két éve döntőt játszott ezen a világbajnokságon, utánpótlása évtizedek óta remek, felnőtt csapata világszínvonalon focizik húsz éve folyamatosan. 2-2 után tizenegyesekkel továbbjutottunk, az átlagdrukker sokkot kapott, de nem csak a siker miatt:

1., A meccsnek irama volt, ha egy magyar csapat képes is felvenni, legkésőbb a 70. percre négykézlábra fárad. Ez most a 100. környékén sem történt meg, persze tény, akkorra kifulladtunk, de csak kihúztunk még 20 percet.

2., Sikeres rivális ellen magyar csapat mindig bekkel, és maximum mázlival kiszenvedi a hosszabbítást, itt meg a 90 perc alatt meg kellett volna nyernünk a meccset, a második félidőben jobbak voltunk, helyzeteket hibáztunk.

3., Ha netalántán magyar csapat eljut a ráadásig, az százszázalék, ha ott gólt kap, vége van. Most meg kiegyenlítettünk, visszajöttünk a meccsbe.

4., Megnyertük a tizenegyespárbajt, ez egészen hihetetlen. (Csak az volt kicsit magyaros, hogy az első meccslabdát nem sikerült kihasználnunk, de kit érdekel.)

Ami a legjobb, hogy a nyolc közé, Olaszország ellen nem tapasztalatot gyűjteni megyünk, akár a világbajnok utódjait is kiverhetjük. Annyi kell hozzá, mint a csehek ellen: erő, kitartás és szerencse.

Ha összejön, végigmentünk a tornán, éremért játszhatunk, de ha nem, az már így is biztos, eltemetett nemzeti sportunk közel 25 év után életjelet adott.