Berki lehet éremszerző a tornász-vb-n

2009.10.12. 11:33

Berki Krisztián lehet éremszerző a keddtől vasárnapig tartó londoni torna-világbajnokságon, ugyanakkor rajta kívül többen is döntőbe kerülhetnek. A lólengés négyszeres Európa-bajnoka – aki két éve vb-második volt – kisebb csuklósérüléssel bajlódik, de bízik benne, hogy a keddi selejtezőig rendbe jön, és bekerül majd a szombati nyolcas fináléba. Akkor legalább további időt kap a teljes felgyógyulásra. Berki már túl van a pódiumedzésen, és testközelből láthatta legnagyobb riválisát, a kínai Csang Hung-taót.

Kovács István vezetőedző elmondta, hogy Berki mellett az összetettben induló Hetrovics Marcell is jó formában van, és Hídvégi Vid is kezd magára találni. Rajtuk kívül Kállai Zoltán (nyújtó, korlát) és Marján Péter (talaj, gyűrű, ugrás) szerepel az O2 Arénában.

A nőknél Böczögő Dorina és Gombás Laura képviseli a magyar színeket összetettben. Draskóczi Imre kapitány megítélése szerint mindkettőjük formaidőzítése sikerült, és van sanszuk a döntőbe kerülésre.

A program (magyar idő szerint):

Kedd: férfi selejtező 11:00.

Szerda: női selejtező 11:00.

Csütörtök: férfi összetett döntő 19:30.

Péntek: női összetett döntő 19:30.

Szombat: szerenkénti döntők (férfi talaj, lólengés, gyűrű - női ugrás, felemáskorlát) 14:00.

Vasárnap: szerenkénti döntők (férfi ugrás, korlát, nyújtó - női talaj, gerenda) 14:00. (MTI)