Ilyennel lőni olyan, mint a tantrikus szex
További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
Bronzérmet nyert a magyar csapat szeptember elején a Nemzetközi Elöltöltő-fegyveres Eb-n Valenciában: a kovás hadipuska (álló 50 méter) plusz csappantyús hadipuska (fekvő 100 méter) összetett számban szerzett harmadik hely volt Magyarország első érme jelentős nemzetközi versenyen.
„Minden fiú kovboj vagy huszár akar lenni, de vannak, akik felnőnek. Akik nem, azok itt vannak” – mondta Németh Balázs, a magyar együttes csapatkapitánya, a Magyar Elöltöltő-fegyveresek Szövetségének elnöke. „A különbség a mai fegyverek és ezek között olyan, mint a cigizés és a pipázás között: az egyik egy instant élvezet, a másikat tanulni kell”.
Állítja, az ilyen fegyverek használatához kulturális háttér is kell. „Ez a sportról, a gyűjtésről és a történelemmel vegyített műszaki ismeretekről, és nem csak a töltésről és a tüzelésről szól. Én az ELTE történelem tanár szakán végeztem, mindig is érdekeltek a régi fegyverek”.
Ilyen fegyverrel lőni hasonlít a tantrikus szexhez, amelyben nem az orgazmus elérése, hanem a tökéletes előjáték a lényeg, hiszen a fegyver betöltése, előkészítése és tüzelés utáni tisztítása, takarítása sokkal hosszabb ideig tart, mint maga a célzás és a lövés.
„A mai fegyverek már tág határok között mozognak, alakíthatóak a használóhoz. Furcsán nézne ki, ha egy 150 éves puska csövét lefűrészelném, vagy a tust átalakítanám, csak mert úgy kényelmesebb a vállamnak”. Németh szerint hiába ilyen idősek fegyvereik, 50 méterig a maiakhoz hasonló biztonsággal találnak velük célba.
Csak saját fegyverrel versenyezhetnek
Az Eb-n csak eredeti és replika, magántulajdonban lévő fegyverekkel vehettek részt. A magyar bronzérmet hozó Grand Prix of Versailles összetett szám. A Miniében (huzagolt csappantyús hadipuska) a háromfős csapat fekve lő 100 méterről, míg a Miguelet-ben (kovás, sima csövű hadipuska) állva, szintén 50 méterről lőnek.
Nem mindegyik fegyver valódi, sok köztük a replika, az eredeti fegyver valósághű utánzata. Valamennyi magántulajdonban van, akad köztük olyan, mely közel félmillió forintba kerül. Van csapattag, akinek 10-12 használható régi fegyver van otthonában, és mindegyikkel versenyez.
Az elöltöltő fegyveresek idehaza a kilencvenes évek közepétől versenyeznek szervezett keretek között, Nyugat-Európában már évtizedekkel korábban voltak egyesületek. Ahhoz, hogy Magyarországon egyesület alakuljon, elég 10 ember, így nem meglepő, hogy már 27 klubunk van.
Az Eb-n szerepelt csapat - amely a Magyar Sportlövők Szövetsége és Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségének közös válogatottja -egy hazai válogatóverseny után állt össze. A csapattagsághoz alapismereti vizsgát kell tennie, a biztonsági, valamint jogi háttérrel is tisztában kell lenni.
Valenciában egyébként a 6 fős magyar csapat a 34 egyéni számban indult, legtöbbször az első harmadban végzett. A jövő évi portugáliai vb-n egyértelműen az első egyéni érem megszerzése a cél.
Csak 1870 előtti fegyver indulhat
Hazánkban a történelmi fegyverekkel űzött sportlövészet mindössze tíz éve űzhető a hagyományos lövészeti szakágak mellett. A távolságok, szabályok megfelelnek a modern lövészeti ágaknak, de a használt fegyverek mindegyike elöltöltő rendszerű, eredeti, 1870 előtti fegyver, vagy anak hű másolata. A szakág nemzetközi szövetsége 1954-óta működik, és 1972 óta rendezi meg minden páratlan évben az Európa-bajnokságot, páros években a világbajnokságot.
Az idei Eb-n részt vett csapat tagjai: Csiszár Csaba (Western LE - Litér), Biter András (Ballószögi SLE - Ballószög), Nagy Imre (Ballószögi SLE - Ballószög), Balassi János (Muskétás SE - Budapest), Nyitrai József (Western LE - Litér), Németh Balázs (Muskétás SE - Budapest).