Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Contador marad, ha az Asztana licencet kap

2009.11.20. 09:56

Kitölti a jövő év végéig szóló szerződését Alberto Contador, az idei Tour de France országúti kerékpáros körverseny győztese az Asztanánál, azzal a feltétellel, hogy a kazah csapat 2010-ben megkapja az új, négyéves licencet a nemzetközi szövetségtől (UCI). A spanyol kerekes csütörtöki közleményében emellett jelezte: a megállapodás aláírása attól is függ, hogy az istálló meg tudja-e őrizni szigorú belső doppingellenőrzési rendszerét. Contador hozzátette, úgy érzi, az Asztana gondoskodott a csapat megbízhatóságáról és versenyképességéről, miután új menedzsert és sportigazgatót nevezett ki.

Októberben rendszeresen téma volt a spanyol versenyző jövője a nemzetközi sajtóban, ő pedig többször kijelentette már, hogy elvágyik a kazah istállótól, mely komoly anyagi gondokkal küzdött az elmúlt hónapokban. Contador 2007-ben és idén megnyerte a Tourt, 2008-ban pedig a Giro d,Italiát és a Vuelta a Espanát. A világon csak öt bringás mondhatja el magáról, hogy mind a három nagy körversenyen győzött.