Inkább csak csináld

Tételezzük fel e cikk erejéig, hogy a golf komoly sport, nem pedig olyasmi, ami csak Amerikában és a tévében létezik, Magyarországon pedig kizárólag Csomor Csilla űzi. Egyébként a golf speciel tényleg komoly sport, bizonyítéknak legyen elég annyi, hogy füvön zajlik, van benne labda, és csomó pénzt lehet vele keresni. Hol van ehhez képest a lólengés meg a szinkronúszás? A golf sportként elfogadására pedig azért van most szükség, mert Tiger Woodsról lesz szó.

Tiger Woods ugye az a meghatározhatatlan tónusú és származású fiatalember, akit sokan sportága valaha volt legjobb játékosának tartanak. Őt egyébként nem anya szülte, hanem direkt erre a célra tenyésztette a Nike, a Gillette és még néhány multinacionális vállalat. Ezek adták neki a tökéletes brandként funkcináló nevet, ezek építették fel hibátlan, amerikai tinédzsereknek és nagymamáknak egyaránt eladható imidzsét, és ők húzzák fel minden reggel a teste hátsó felén található csavarkulcs segítségével. Most viszont sajnos porszem került ebbe a komoly cégek által működtetett gépezetbe.

November 27-én éjjel Tiger Woods kisebb autóbalesetet szenvedett. Legalábbis ezt állítja ő. Mindenféle pletykalapok és -blogok szerint a golfjátékos sérülései feleségétől, illetve a korábban modellként dolgozó svéd asszony által kezelt golfütőktől származnak. Elin Nordegrent állítólag Woods hűtlensége idegesítette fel. Az igazság nyilván soha nem fog kiderülni. Mindenesetre az incidens óta eltelt tíz napban közel tucatnyi nő tudatta a nyilvánossággal, hogy rövidebb-hosszabb ideig Woods szeretője volt. Pincérnő és pornószínésznő egyaránt van köztük, csak hogy színesebb legyen a történet. Amikor legutóbb ellenőriztem a bulvárlapokat, már arról volt szó, hogy Woods szexaddikciója miatt terápiás kezelésre fog járni.

Más nemi életében turkálni sajnos nagyon szórakoztató, ráadásul igen addiktív hobbi. Ha vér és golfütők is szerepet kapnak a drámában, akkor pláne. Ettől viszont még lehet egészen elkeseríthető, hogy ütőkről és lyukakról szóló idióta szójátékok helyett a golf nevű sport szerelmesei napok óta nem azzal foglalkoznak, hogy Tiger Woods milyen ügyesen csűri bele a bogyót a zászló alatti mélyedésbe. Viszonylag könnyű belátni, hogy jobb volt, amikor ez még nem így volt. És nem azért, mert régen minden jobb volt, még a panaszkodás is, hanem mert idegesítő és fárasztó dolog sportolók magánéletével foglalkozni. Elsősorban azért, mert százból kilencvenkilenc esetben csak ront az összképen.

Buta, ám labdát beívelni zseniálisan tudó brit fiatalember életét a futball szolgálatában tölti, tisztességesen játszva a világ több jelentős klubjában. Szimpatikusnak tűnik, nem? Ahogy ahogy hozzáadja az ember a részleteket, a nadrágot hordó asszonyt a túlméretezett napszemüvegeivel, a hülye nevű gyerekeket, az affért a bejárónővel, úgy megy el a kedve az embernek az egésztől. Vagy ott van a cingár portugál srác, aki a mamája kezét fogva igazolt le az angol sztárcsapathoz - aztán jött az ismert univerzum legrosszabb ízléssel összeállított ruhatára és Paris Hilton. Egy sportoló a pályán is tud tenni azért, hogy ne lehessen szeretni, viszont ott azért az ellenkezőjéért is.

Michael Phelps füves ügye kapcsán már volt itt arról szó, hogy senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy sportoló mivel tölti a szabad óráit. Illetve köze még lehet, de ezeknek a szabadidős tevékenységeknek semmiféle hatással nem szabad lenniük egy sportoló sportteljesítményének megítélésére. Ha drogozik és félredug, attók még lehet remek focista vagy golfjátékos, ahogy a fenti példák is bizonyítják.

A legnagyobb baj talán az, hogy szemben a showbusiness világának többi szereplőjével, valamiért a sportolók soha nem jönnek ki jól a bulvárszereplésből. És nem csak azért, mert aki tizenkét éves kora óta semmi mást nem csinál, csak labdát rugdos vagy ütöget, az hajlamos járatlan lenni a világ egyéb dolgaiban. Egyszerűen van valami a bulvár és a sport keveredésében, amit az, aki az utóbbit is szereti, nehezen tud lenyelni. Hiába nyilvánvaló, hogy azon kívül, hogy jól sportol, a legtöbb sportoló semmiben nem különbözik azoktól, akik a tévét bámulva drukkolnak neki, pitiáner gyarlóságukkal szembesülni mindig fájdalmasan felesleges.

Ellenszer sajnos nincs. Egyrészt lehet merengeni a régi szép időkön, és hogy a berlini meg a moszkvai olimpián még mindenki olyan hibátlan hősnek tűnt. Másrészt lehet igyekezni kizárni minden felesleges információt, és valamiféle esküdtszékként csak a lényegre, a pályán zajló eseményekre koncentrálni. Egyik sem tud tökéletesen működni, a második esetében ráadásul még az is baj, hogy ha a szurkoló tudja is ignorálni egy sportoló magánéleti balhéit, maga a sportoló biztosan nem. Ideges lesz, aztán ahogy a botrányoktól megrémülő szponzorok eltünedeznek (Woods esetében például most a Gatorade), csak még idegesebb. Bénábban játszik, rá nem jellemző hibákat vét, lejjebb csúszik a ranglistán. Lehet, hogy régen ez tényleg jobb volt.