Pongrác
12 °C
23 °C

Újévkor rajtol a 2010-es Dakar-rali

2009.12.30. 09:37

Az újesztendő első napján kezdődik Buenos Airesben a Dakar-rali, a világ legnehezebb autós terepversenye, amelyet már másodszor rendeznek Dél-Amerikában. A január 16-ig tartó versenyen várhatóan több mint 350 jármű autó, motor, quad és kamion - vesz részt, magyarok, akik eddig szép számmal indultak, ezúttal nem állnak rajthoz. A versenyen 14 szakaszt bonyolítanak le, a táv kilencezer kilométer, ebből 4800 a mért. Hét szakaszt Argentínában rendeznek meg, további hetet pedig Chilében. A száguldás - akárcsak a legutóbbi versenyen - az argentin fővárosban fejeződik be. Etienne Lavigne versenyigazgató egy hónapja azt mondta, hogy a klasszikus terepviadal előbb-utóbb visszatér Afrikába. „Több ötletünk van a fekete kontinens déli és keleti részét illetően 2011-re” - fogalmazott.

A világ leghíresebb tereprali-viadala idén költözött Dél-Amerikába, miután eredeti helyszínén terrortámadások veszélye miatt nem lehetett lebonyolítani. A tavalyi törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó történelmében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A legutóbbi versenyt az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma nyerte.