Kitadzsima Londonban búcsúzik
A négyszeres olimpiai bajnok mellúszó, Kitadzsima Koszuke azt mondta, hogy neki a 2012-es játékok jelentik a végcélt. Így Londonban Gyurta Dániel legfőbb ellenfele lehet. A japánok klasszis versenyzője keddi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy számára megint kihívás az olimpia, s ehhez lépésről lépésre javítania kell a kondícióján.
„Ha lehet, rajthoz akarok állni a nyári játékokon, Londonban, ahol valószínűleg utoljára versenyzek” - jelentette ki a 27 esztendős úszó, aki egyik legnagyobb riválisa lehet Gyurta Dánielnek, a 200 m mell tavalyi római világbajnokának. Gyurta a 2004-es, athéni olimpián éppen Kitadzsima mögött szerzett olimpiai ezüstérmet ebben a számban.
A japán úszó a 2008-as, pekingi játékokat követően, miután mind 100-on, mind pedig 200-on megvédte olimpiai bajnoki címét, visszavonult, de 15 hónapos szünet után visszatért a medencébe, s újrakezdte pályafutását. Tavaly áprilisban tette át működésének színhelyét Los Angelesbe, ahol az a Dave Salo az edzője, aki a római vb magyar világbajnoknőjének, az Amerikában tanuló Hosszú Katinkának a felkészülését is irányítja.