Áprilisban lesz elnöke az evezős szövetségnek

2010.02.24. 16:47 Módosítva: 2010.02.24. 16:47

Várhatóan április elején tartja évi rendes közgyűlését a Magyar Evezős Szövetség (MESZ), amely Dávid Imre hétfői lemondása után akkor választhat új elnököt a szervezet élére.

Keddi ülésén az elnökség tudomásul vette Dávid távozását. Emellett határozat született arról, hogy március 9-re rendkívüli közgyűlést hívnak össze, amelyen tájékoztatják a tagokat a kialakult helyzetről. Felállt a jelölő bizottság is, amely az egyelőre még bizonytalan időpontú évi rendes közgyűlésre készíti elő az elnökválasztást.

Dávid, aki 1991 óta irányította a MESZ-t, azzal indokolta távozását, hogy a tavaly megválasztott elnökséggel nem tud tovább együtt dolgozni. Lemondásakor úgy fogalmazott: ha esetleg feláll egy más szellemű és összetételű elnökség, akkor a jövőben nem zárkózik el attól, hogy ismét jelöljék az elnöki posztra.