Overdose 200 milliós segítséget kapott
A veretlen magyar versenyló, Overdose sikere érdekében átalakította az Overdose Vagyonkezelő Kft.-t a CIG Pannónia Életbiztosító, az EUROINVEST, a KÖZGÉP, a Mol és az OTP Bank - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke.
A vagyonkezelő 400 millió forinttal alakult januárban, ennek 50 százalékát, 200 milliót fizetett ki a most betársult öt cég. A befektetői csoport tagjai egyenként 10-10 százalékot vettek, a fennmaradó ötven százalék továbbra is Mikóczy Zoltáné. A cég egyetlen apportált vagyona a 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló, ami eszmei érték. A vállalatok a befektetett összegen kívül egyéb módon is hozzájárulnak Overdose szponzorálásához.
A megállapodás fontosabb elemei
1. Bármilyen versenyen Overdose csak magyar színekben indulhat2. Overdose promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti
3. Minden versenydíj-bevétel Mikóczy Zoltáné, aki ebből fedezi a ló tartását, versenyeztetését
4. A tulajdonosok között egyhangú szavazat kell a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél részére történő értékesítéséhez
A társaságok vezetői egyetértenek abban, hogy fontos nemzeti célokért érdemes összefogni, indokolt esetben anyagi áldozatot is hozni. Ilyen cél, nemzeti tradíciónk egyike, a Széchenyi István koráig visszanyúló hazai lóversenyzés ügyének ápolása.
Az egy éve sérült Overdose a tervek szerint tavasztól újra versenyezni fog, egy-két felvezető májusi verseny után az angol Royal Ascot-i derbi megnyerése a cél. Az elképzelés szerint az extraklasszis belga Cristophe Soumillon zsoké lovagolja majd Overdose-t.