A paralimpiások még mindig pénzhiánnyal küszködnek

2010.03.31. 15:42

A téli paralimpia értékelése és a londoni nyári játékok előtti helyzet elemzése volt a témája a Magyar Paralimpia Bizottság szerdai sajtótájékoztatójának, melyen az MPB-elnöke kijelentette: sokkal fontosabb a paralimpikonok felkészülésének támogatása, mint a paralimpiai díjazás szinten tartása az ötkarikás jutalmakéval.

Gömöri Zsolt, az MPB első embere sajnálatát fejezte ki, hogy az illetékes Önkormányzati Minisztériumot az ígéret ellenére senki sem képviseli a sajtótájékoztatón. Mint mondta: a tárcától egy elnökségi ülésen kívül egyetlen rendezvényünkön sem vettek részt, s a februári segélykérő beadványukra sem reagáltak, így Gömöri szerint a minisztérium a londoni felkészülés kapcsán sem fejti ki álláspontját, koncepcióját. Az MPB pénzhiányát riasztónak nevezte, különösen, mert az idén már megkezdődnek a nyári paralimpiára kvalifikáló versenyek, 11 világbajnokságot rendeznek 2010-ben. Gömöri hangsúlyozta, a fogyatékos sport helyzetét rendbe kell tenni, és azt is ki kell mondani, hogy egy paralimpiai győzelem nem egyenértékű egy olimpiai sikerrel, így a díjazásnak is különbözőnek kell lennie, vagyis a parasport olimpiai felkészülését kellene jobban támogatni, és nem a jutalmazást az épekével azonos szinten tartani.

A vancouveri paralimpiáról Fábián Attila, a válogatott sízők szakvezetője azt mondta, hogy nehéz úgy értékelni egy versenyt, hogy sérülés miatt már a rajt előtt kiesik egy indulónk. Dani Gyöngyi sajnálatos balesete után csak Koleszár Balázs képviselte magyar színeket, ő viszont bukás miatt nem tudta befejezni a szlalomot. Dani Gyöngyi elmondta, hogy két nyári paralimpia után - amelyeken vívóként vett részt - nem turistaként akart ott lenni az első téli paralimpiáján, ám a szobai baleset keresztülhúzta számításait. A kettős lábszárcsonttörést szenvedett sportoló következő nagy versenye a novemberi párizsi vívó-világbajnokság lesz, amelyre szeptembertől már teljes értékű edzéseket kíván végezni.