Júniusban lesz eredménye Semanya nemiségi vizsgálatának

2010.03.31. 18:38

Csak júniusra lesz meg Caster Semanya nemiségi vizsgálatának eredménye, így a női 800 méter dél-afrikai világbajnoka addig biztosan nem versenyezhet. A Dél-Afrikai Atlétikai Szövetség (ASA) kedden még arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) ígéretet tett: gyorsan lezárja a tavaly augusztus óta húzódó ügyet.

Az IAAF ugyanakkor külön kérte, hogy a teszt eredményéig az ASA ne engedje versenyezni a 19 éves futót. A fiatal atléta kedden úgy nyilatkozott, hogy idén mindenképpen visszatér, azt viszont hangsúlyozta, hogy az IAAF eljárása megalázó a számára, és alapvető emberi jogait sérti.

Semenya - aki hazájában nemzeti hős lett - a "semmiből" tűnt elő három héttel a vb előtt, és Berlinben 1:56.72 perces, kiváló idővel nyert. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.