Boskovics Jenőt május 14-én temetik

2010.04.30. 16:55

Május 14-én búcsúztatják Boskovics Jenő sportújságírót, az MTI örökös tudósítóját, aki hosszú, súlyos betegség után 82 éves korában múlt pénteken hunyt el. A búcsúztatásra a fővárosban, a terézvárosi Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban kerül sor 15:30-tól, majd hamvait ugyanott szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

Boskovics Jenőt a Magyar Távirati Iroda (MTI), a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) saját halottjának tekinti. Az 1928. október 9-én született Boskovics Jenő 35 évig (1952-1987) dolgozott az MTI-ben, ahol a Sportszerkesztőség munkatársaként, majd főmunkatársaként összesen hét nyári olimpiáról tudósított. Érdemei elismeréseként 80. születésnapja alkalmából, 2008 októberében a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója lett.

A magyar sport hőskorának egyik legismertebb krónikásaként legendás barátság fűzte a két legnagyobb magyar sportolóhoz, Puskás Ferenchez és Papp Lászlóhoz. Dolgozott a Foci című lap főszerkesztőjeként, majd a Nemzeti Sport főmunkatársaként. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben - ahol évekig sajtófőnökként tevékenykedett - az IWF magazinjának főszerkesztője volt a lap 1980-as első megjelenésétől haláláig.

Élen járt a hazai és a nemzetközi sportújságírók életének szervezésében is: 1997-től 2002-ig a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) főtitkárhelyettese, 2002-től 2005-ig pedig kincstárnoka volt, s örökös tiszteletbeli elnökségi tag. A Magyar Sportújságírók Szövetségében főtitkárként és alelnökként tevékenykedett, s megkapta az örökös tiszteletbeli főtitkár címet. Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Az ő ötlete nyomán került sor Budapesten az Évszázad Sportolóinak megválasztására, a hazai Év sportolója-választás létrejötte és annak sikere is többek között az ő nevéhez fűződik. Tevékenységét MOB-érdeméremmel, 1995-ben Aranytollal, 2004-ben Gerevich Aladár-emlékéremmel ismerték el.